Az U14-es korosztályban három csapatunk lép pályára szombaton.
A DSI Debrecen cselgáncsozói négy korosztályban léptek szőnyegre a Tóth Péter-emlékversenyen.
A DSI Debrecen U9-es és U10-es leány kézilabda csapata várja a 2014, 2015 és 2016-os születésű gyerekeket.
Szeptemberben is ott folytatták, ahol a nyári versenyeken abbahagyták az érmek gyűjtését a DSI és a DKSI kerékpárosai.
A DSI Debrecen U15-ös lány és fiú kézilabda csapata is két-két győzelemmel indította a pontvadászatot, így sikerélményekkel gazdagodva készülhetnek a következő fordulóra.
Szombaton a Magyar BMX Kupa 3. fordulóját rendezik az Extrém Sportparkban, mely egyben olimpiai pontszerző, rangos nemzetközi verseny lesz.
Hétvégén a kézilabda gyermekbajnokságban is megkezdődnek a mérkőzések. A sorozatot U15-ös csapataink indítják a korosztályos bajnokság II. osztályában.
Négy ország klubcsapatai léptek tatamira a Szatmárnémetiben megrendezett Szatmár Kupán.
A DSI Debrecen vívóival rengeteget foglalkoztunk az elmúlt egy évben, nem érdemtelenül, hiszen fiataljaink számos szép sikert arattak hazai-és nemzetközi páston. Az új szezon előtt Serra Bendegúz szakosztályvezetővel beszélgettünk.
A Magyar Gördeszka Bajnokság 2023-as street és park versenysorozatainak újabb állomását rendezik a létesítményben.
Befejeződött az Oláh Gábor utcai Sportkomplexum műfüves pályájának felújítása, új borítást kapott a játéktér.
A DSI Debrecen labdarúgó szakosztálya immár tizenötödik alkalommal rendezi meg a DVSC labdarúgó csapatának egykori sikeredzője, a Garamvölgyi Lajos emléke előtt tisztelgő labdarúgótornát.
Nem számít, hogy hobbi szinten, vagy éppen komolyabb célkitűzésekkel vágsz bele. Ha szeretsz úszni, nálunk minden esetben megtalálhatod a számításodat!
Augusztus 25-én és 26-án rendezik meg a 35. Magyar Bankok Sporttalálkozóját.
Szakmai és tematikus előadásokkal egybekötött évnyitón vettek részt a DSI Debrecen edzői délelőtt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.
A mai napon a sportegyesületek már birtokba vették a jeget.
Igencsak mozgalmas, és nem utolsósorban eredményes volt az év hetedik hónapja a DSI Cycling Team számára.
Tájékoztatjuk vendégeinket, hogy a létesítmény augusztus 6. és 27. között a szokásos, az uszodák számára kötelezően előírt II. féléves karbantartási munkálatok miatt ZÁRVA tart.
Jövő héten szerdától szombatig a Debreceni Sportuszodában rendezik meg (augusztus 2-5.) az MVM Ifjúsági Úszó Országos Bajnokságot.
Július 16-án vasárnap, nagy melegben került sor a Borsod MTB versenysorozat miskolci futamára.
Július 13-16. között a finnországi Espoo ad otthont az U23-as atléták Európa-bajnokságának.
A 128. Atlétikai Magyar Bajnokság zárónapját is érmekkel és értékes helyezésekkel zárták a DSI kiválóságai.
Június 7-8. között rendezik a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban a 128. Atlétikai Magyar Bajnokságot.
Július első hétvégéjén került sor a 2023-as Utánpótlás Országúti OB és az Utánpótlás Pálya OB versenyeire Tamásiban, ami évek óta otthont ad az OB-nak. A versenyzőket szép idővel és remek szervezéssel várták a rendezők.
Július 7-8. (péntek-szombat) között kerül megrendezésre Budapesten a 128. Atlétikai Magyar Bajnokság.
Hétvégén Budapesten rendezték meg a 39. Honvéd Kupa Atlétikai Versenyt.
A DSI Debrecen U19-es labdarúgó csapatának trénerét kérdeztük a mögöttünk hagyott bajnoki szezonnal kapcsolatban.
A DSI Debrecen fiatalja és társai végig az élmezőnyben voltak a versenyen.
A Debrecen-Bocskaikert melletti 354. sz. főúton került sor a 2023. évi Időfutam Országos Bajnokságra, amelyet immár sokadik alkalommal a debreceni DKSI rendezhetett meg.
A győri Olimpiai Sportparkban rendezték a mögöttünk hagyott hétvégén az U23-as és U18-as Atlétikai Magyar Bajnokságot.
A Chorzówban zajló csapat Európa-bajnokság harmadik versenynapján lépett rekortánra a DSI Debrecen magasugrója, Török Gergely.
A lengyelországi Chorzówban rendezik június 20-25. között az Európa Játékok keretében az atlétikai Csapat Európa-bajnokságot.
A DSI Debrecen U12-es labdarúgó csapatának trénere értékelte a 2022/23-as bajnoki évet.
Június 16-18. között Plovdiv adott otthont a vívók Férfi - Női Egyéni Európa-bajnokságának.
Június 13-án Turkuban állt rajthoz a DSI Debrecen kiválósága és 12.93-as idővel a második helyen zárt 100 gáton.
Kiváló munka zajlik a DSI Debrecen utánpótláskorú labdarúgóinál. Minden korosztály előre lépett az elmúlt idényhez képest. A szülők, az edzők, a Sportiskola a jövőben is figyel a tehetségekre. Sorozatunkban a csapatok vezetőit kértük rövid értékelésre. Kaszás János a tizenhat évesek mestere bizakodó.
A Magyar Atlétikai Szövetség kihirdette a krakkói csapat Európa-bajnokságra utazó keretet.
A finnországi Turkuban rendezték meg kedden a Paavo Nurmi Games atlétikai versenyt.
A szabolcsi vármegyeszékhely adott otthont a Magyar Nagydíj Sorozat következő állomásának, mely viadal része a World Athletics Continental Tour Bronze versenynek.
Június 8-án rendezték a Magyar Nagydíj Sorozat, Budapest - WA Continental Tour Bronze sorozat versenyét.
A Debreceni Sportuszoda adott otthont a Hajós Alfréd Kupa I. fordulójának.
A lányoknál nyolc, a fiúknál tíz súlycsoportban avattak bajnokot.
Június 3-4. között Nyíregyházán rendezték meg az U16 és U14 Területi Liga Verseny keleti területének második fordulóját.
A DSI Debrecen fiataljai vasárnap a BUSZ-UTE Kupán álltak rajtkőre.
A cseh fővárosban rendezték a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kontinentális sorozatának bronzkategóriás viadalát.
105 párbajtőröző részvételével rendezték meg a junior Magyar Kupa fordulót, egyben második előválogatót.
A szám magyar bajnoki címvédője simán győzött a Sopron Openen.
Június 3-án a görög fővárosban folytatta a szabadtéri szezont a DSI Debrecen két kiválósága, Kerekes Gréta és Kozák Luca.
Június 3-án az Extrémsport Parkban és annak területén kerékpáros programok és bemutatók várják az érdeklődőket.
Öt kézilabda csapatunk szerepelt a pünkösdi kézilabda tornákon.
A DSI Debrecen bajnoki rendszerben szereplő két legfiatalabb labdarúgó csapata szerdán a Berettyóújfalu együttesét fogadta.
Május 27-28. között Budapesten rendezték a Budapest OPEN Schulek Ágoston Emlékversenyt - Budapest Felnőtt Bajnokságot.
A DSI Debrecen három korosztályos labdarúgó együttese számára ért véget szombaton az idei bajnoki év.
Az utolsó fordulóban mindenképp győznie kellett a Kiskunhalas otthonában - a meccs előtti napon születésnapját ünneplő - Bujárszki Ádám együttesének, hogy a másodosztályú bajnokság Keleti régiójában dobogóra álljanak.