Idén is díjaztuk legjobbjainkat

2024. 02. 09. (péntek) 08.07

Február 8-án a Főnix Arénában került sor a DSI Debrecen díjátadó gálájára.

Ahogy minden évben, idén is díjaztuk a szakosztályok legjobb sportolóit és edzőiket, valamint a DSI Debrecen egészére tekintettel a Sportiskola legjobb női- férfi utánpótlás és felnőtt sportolóit, az év edzőjét, mindemellett átadtuk a Jó tanuló-Jó sportoló elismeréseket. Különdíjakat adtunk azon sportolóinknak, akik komoly nemzetközi versenyeken vettek részt.

Az ünnepi gálán megjelent Papp László polgármester, Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Makray Balázs stratégiai igazgató és fő támogatónk, Bárány László és ifj. Bárány László. Az est házigazdájának szerepét az M4 Sport munkatársa, Berkes Judit vállalta el.

Elsőként Debrecen polgármestere, Papp László köszöntötte a jelenlévőket. – Ez a mai, este több, mint egy díjátadó, ez a debreceni sport ünnepe is, mely nem csak azoknak fontos, akik most itt vagyunk, hanem a városnak és a nemzetnek is. A Debreceni Sportiskola több évtizedes működése során megszámlálhatatlan fiatal tehetséggel örvendeztette meg a magyar sportot. Számos kiváló eredménnyel, amelyek büszkeséggel tölti el városunk és országunk sportszerető polgárait, öregbítve ezzel Debrecen és Magyarország sporthírnevét. Debrecent manapság egyre többen emlegetik az ország második fővárosának és ebben a helyi sportnak nagy szerepe van. A vidéki városok közül nálunk áll rendelkezésre a legtöbb és legmodernebb infrastruktúra, illetve nincs olyan sportág, amely ne lenne elérhető gyerekeink számára. Nem csak intézményekben, sporthelyszínekben bővelkedünk, hanem nagyon sok kiváló és elhivatott sportolóban, oktatóban, edzőben, akik munkája komoly szerepet játszik a debreceni sikerekben. Köszönöm nekik és a Sportiskola összes munkatársának, hogy nap mint nap azon fáradoznak, hogy komoly eredményeket tegyenek le a város és a nemzet asztalára. Ezáltal megszerettessék a gyermekekkel sportot, népszerűsítik a mozgást, az egészséges életmódot. Ami talán a legfontosabb, megtapasztalhatóvá teszik számukra, milyen érték is egy közösséghez tartozni. Egy olyan közösséghez, amelyben nincs hiány példaképekből, akik hozzáállásukkal, elhivatottságukkal inspirálnak és motiválnak másokat. Nincs hiány azokból, akiknek köszönhetően világszerte ott loboghat a magyar zászló, a legtávolibb helyeken is felcsendülhet himnuszunk. Lokálpatriótaként, sportszerető emberként a jövőben is azon fogok dolgozni a város vezetésével együtt, hogy bármely sportágat is válasszon egy fiatal, minden feltétel rendelkezésére álljon, hogy korosztálya legjobbja legyen, elérje céljait, megvalósítsa álmait – mondta a polgármester, majd a város nevében köszönetet mondott Sportiskola kollektívájának, hogy jó hírét viszik Debrecennek szerte az országban, a világban.

Becsky András ünnepi beszédében tekintett vissza az elmúlt 60 évre. – Ismét eltelt egy esztendő, szeretnék néhány pillanat erejéig visszatekinteni a tavalyi év legemlékezetesebb rendezvényeire és zászlóshajónk, a DSI Debrecen kiemelkedő eredményeire. Külön öröm számomra, hogy ismét itt lehetünk a mi szentélyünkben, a Főnix Arénában és köszönthetjük 2023 legjobb sportolóit, edzőit. Mindig nagy büszkeséggel állunk ki partnereink, támogatóink és a média nyilvánossága elé, sajnos az elmúlt évek kihívásai és korlátozásai nem tették lehetővé a szélesebb körű ünneplést. A tavaly 60. születésnapját ünneplő Debreceni Sportiskola négy sportággal indult útjára, ma pedig már 16 szakosztállyal és több mint 1200 igazolt versenyzővel rendelkezik. Az elmúlt évtizedek egyesületi fejlődése során mindig szem előtt tartottuk a hosszútávú, megalapozott működést, a városi és országos sportstratégiához való igazodást, létesítményi, személyi és pénzügyi lehetőségeket. A tavalyi évben új sportokkal, a break tánc és extrémsportokat tömörítő szakosztályokkal bővült a palettánk és bízunk abban, hogy a folyamatosan növekvő utánpótlás bázis mellett hamarosan ezen sportágakban is debreceni sikereknek örülhettünk. Filozófiánk változatlan, olyan sportembereket nevelünk és képzünk, akik felnőtt korban hazai és nemzetközi színvonalú eredmények elérésére lesznek képesek, ugyanakkor a sportpályán kívül is meg tudják állni a helyüket. Nálunk nem csak az a kérdés, mi leszel, ha nagy leszel, hanem ki leszel, ha nagy leszel. Számos olyan gyermek van, aki nem, vagy nagyon keveset mozog, épp ezért gondoltuk kiemelten fontosnak a Mozdulj Debrecenben való szerepvállalásunkat és indítottuk útjára azokat a foglalkozásokat, amely kifejezetten a nem sportoló ifjúságot célozza. Játékos, sportos formában, iskolai keretek között kínál mozgáslehetőséget. Újra terveztük a Kincskereső óvodai programunkat, jelenleg 12 intézményben 200 gyermeknek tartunk órákat. Nagy örömmel fogadtuk a város azon kezdeményezését, hogy önálló sportóvoda jöjjön létre Debrecenben. A 2004 szeptemberében induló óvodai sport program kidolgozásában komoly szakmai kihívást, ugyanakkor nagyon nagy lehetőséget is láttunk. Hiszünk abban, hogy ne csak sportnemzet, hanem közösségi sportban is kiemelkedőek legyünk. Ezt viszont csak akkor érhetjük el, ha a mozgás, már gyermekkortól kezdve az élet mindennapi szerves részévé válik – fogalmazott az ügyvezető.

Becsky András mondandója második részében a tavalyi év kiemelkedő sporteseményeire, valamint a 2024-es rendezvényekre is kitért. – A 2023-as évben is számos hazai és nemzetközi sporteseménynek voltunk házigazdái, csak néhányat említve: női futsal Európa-bajnokság, 3×3-as kosárlabda World Tour, és rövidpályás úszó országos bajnokság. A 12 éven aluliak kosárlabda világbajnokságán nem csak a jövő sztárjait csodálhattuk, hanem vendégül láthattuk a korábbi NBA bajnokot, Dirk Nowitzkit. Nekem sem kellett annál nagyobb motivációs feltöltődés, mikor egy asztalnál ülve hallgathattam a Michael Jordannel kapcsolatos sportélményeit. Ha már motivációról van szó, magunk is keressük az extra kihívásokat, többször bizonyítottuk már, hogy nem ismerünk lehetetlent. Ezt jól bizonyítja, hogy a tavalyi évben monten bike diákolimpiának adtunk otthont. Mi komolyan vesszük, hogyha ha kell, hegyeket is megmozgatunk, hisz a VeloParkban megépített mesterséges dombokon kiváló pályarendszert tudtunk kialakítani. Az esemény után csak annyit mondtam a kollegáknak: felkészül az alpesi síelés. Idén is számos olyan sporteseménynek lesz házigazdája Debrecen, amelyek tovább öregbítik majd városunk hírnevét. Kézilabda és kosárlabda olimpiai selejtező, európai egyetemi játékok, női kézilabda Eb házigazdái leszünk, egyedüli magyarországi helyszínként. Szeretném megköszönni polgármester úrnak és a városvezetésnek, hogy mint minden évben, tavaly is komoly forrásokkal segítették működésünket és kiemelt szakmai ágazatként tekintenek a sportra. Köszönöm támogatóinknak az anyagi és szakmai segítségek, külön a Bárány családnak, hogy támogatják fiatal versenyzőinket. Az olimpia évében nem is mondhatnék mást, mint az ötkarikás játékok jelmondatát: gyorsabban, magasabbra, erősebben – zárta mondandóját Becsky András.

Az ünnepi beszédek után a került sor a díjak átadására, az elismeréseket Papp Lászlótól, Becsky Andrástól és Makray Balázstól vehették át a díjazottak.

A szakosztályok legjobbjai:

Atlétika: Keszthelyi Szonja Edző: Donka László

Cselgáncs: Fedora Ferenc Edzői: Nagy István, Raus Tamás

Gyorskorcsolya: Nagy János Edző: Timár Ádám

Kerékpár: Soós Olivér edző: Nagy II. Zoltán

Műkorcsolya: Rédl Blanka Edző: Gyulai Györgyi

Tollaslabda: Csernyánszki Balázs Edzői: Mátyus Tibor, Mester József

Triatlon: Dobi Gergő Edzői: Pap Zsolt, Dobi Béla

Úszás: Orovecz Patrik Edző: Szalinszky Balázs

Vívás: Nagy Blanka Virág Edző: Serra Bendegúz

Kézilabda lány: Harasztosi Klára Edző: Milánik Zoltán

Kézilabda fiú: Csukás Levente Edző: Vida Szabolcs

Kosárlabda fiú: Tóth-Sturza Márkó Edző: Kozák István

Labdarúgás: Vadon Márton Edző: Jankovics Sándor

Jó tanuló-jó sportoló 2023

Atlétika: Chrobák Gergő

Cselgáncs: Raus Kíra Emma

Gyorskorcsolya: Tályai Kitti

Kerékpár: Tóth Réka

Műkorcsolya: Balogh Hanna

Tollaslabda: Orosz Tekla

Triatlon: Dobi Lili

Úszás: Fagyal Kristóf Noel

Vívás: Nagy Emma Dorottya

Kézilabda lány: Papp Petra

Kézilabda fiú: Wágner Alexander

Kosárlabda fiú: Kóthay Balázs

Labdarúgás: Kalapos Konrád György

Az év edzője: Suba László

Az év sportolója: Kozák Luca

Életműdíj: Emődi Tünde

Év női utánpótlás sportolója: Nagy Blanka Virág (vívás) Edző: Serra Bendegúz

Év férfi utánpótlás sportolója: Dobi Gergő (triatlon) Edzői: Pap Zsolt, Dobi Béla

Az év főtámogatója: GSV Kereskedelmi Kft.

A Bárány család által anyagilag támogatott sportolók:

Iván Zsombor (atlétika)

Soós Olivér (kerékpár)

Nagy Emma Dorottya (vívás)

Különdíj: Tóth Réka, Soós Olivér, Vizi Gáspár, Gyetkó Dániel, Dobi Gergő, Dobi Lili, Pusztai Dóra, Csernyánszki Balázs, Török Gergely és Senánszky Petra




Cikk nyomtatása