A csoportból való továbbjutás lesz az U18-as fiúk elsődleges célja
2023. 08. 23. (szerda) 15.51A felkészülés hajrájához érkezett a magyar U18-as 3x3-fiúválogatott; Lekli József tanítványai augusztus utolsó napján Franciaország legjobbjai ellen kezdik majd meg világbajnoki szereplésüket Debrecen főterén. A szövetségi kapitányt többek között várakozásairól is kérdeztük.
Egy kőkeményen végigdolgozott nyár kicsúcsosodása következik hamarosan a tizennyolc éven aluli 3x3-as fiúválogatottunk számára, ugyanis immáron csupán egy hét van hátra az U18-as világbajnokság rajtjáig. Lekli József kérdésünkre elárulta, a felkészülés oroszlánrészét már elvégezte a csapat, a finisre csupán némi finomhangolás maradt hátra.
- Június elején kezdtük a munkát közösen az Európa-bajnoki selejtezőre tréningező U17-esekkel, ami célszerűnek bizonyult, mivel van átfedés a két korosztály kerete között. Jártunk felkészülési mérkőzésen Zágrábban, emellett hazai együttesekkel is összecsaptunk. Sajnos a fiatalabbakkal végül nem sikerült kiharcolnunk a kontinensviadalon való részvétel jogát, mégis úgy érzem, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a fiúk. A nyár ezen fázisában már ritkán tudunk összetartásokat szervezni, lévén az öt az öt elleni játékban is elindul az alapozás a kluboknál, így inkább egyéni programokat szoktunk kiadni. A világbajnokság előtt három nappal aztán összegyűlünk a helyszínen és felelevenítjük a korábban gyakoroltakat.
A magyar alakulat összetétele egyelőre kérdéses, nem úgy, mint a csoportbéli riválisok kiléte; a házigazda a C-jelű ötösbe került Egyiptom, Franciaország, Japán és Thaiföld gárdáival egyetemben. A szövetségi kapitány nyilatkozatában egyértelművé tette; szeretne továbbjutni az egyenes kieséses szakaszba.
- Véleményem szerint a csoportunkból kiemelkednek a franciák, de Egyiptom is évről évre bebizonyítja, hogy remek játékerőt képvisel. Őszintén megvallva a két ázsiai csapatról kevés az információm, azonban egy világbajnokságra ritkán kvalifikálnak gyenge együttesek, illetve az is óvatosságra inthet bennünket, hogy Thaiföld a torna harmadik kiemeltje. Fiatalnak fogunk számítani a mezőnyben, ebből fakadóan a szereplésünket illető egyik legnagyobb kérdés, hogy sikerül-e fizikálisan felvennünk a versenyt ellenfeleinkkel. Amennyiben igen, úgy érzem, hogy képesek lehetünk megvalósítani célunkat, és ott lehetünk a továbbjutók között – összegzett Lekli József.
A magyar U18-as 3x3-válogatott csoportmérkőzései:
Augusztus 31.
18:45 MAGYARORSZÁG-Franciaország
20:10: MAGYARORSZÁG – Japán
Szeptember 2.
MAGYARORSZÁG-Egyiptom 18:45
MAGYARORSZÁG-Thaiföld 20:10
Cikk nyomtatása