Kína ellen is jól tartotta magát a magyar válogatott

2023. 06. 30. (péntek) 19.18

Tízpontos vereséget szenvedett a magyar válogatott Kínától a debreceni U19-es világbajnokság pénteki játéknapján. Váradi Kornél együttese szinte végig egyenrangú ellenfele volt magasabban jegyzett ellenfelének, de a végén a pontosabban játszó ázsiaiak örülhettek.

A nyolcaddöntős búcsút követően az Oláh Gábor utcán folytatta a küzdelmeket nemzeti csapatunk, az ellenfél a még győzelem nélkül álló Kína volt. Az ellenfél nyeretlenségéből nem szabadott hosszútávú következtetéseket levonni, hiszen a „halál csoportban” a legjobb nyolc közé jutó spanyol, francia és kanadai válogatottal is jó mérkőzést játszottak, az Egyesült Államokkal pedig három negyeden keresztül partiban tudtak lenni az egyeneskieséses szakasz első körében.

Nem a legjobb előjelekkel várhatták a találkozót a mieink, hiszen a DEAC erőcsatára, Hegedűs Brúnó gyomorrontás miatt nem tudta vállalni a játékot. Egy 7-0-s kínai periódussal indult az összecsapás, a mieink pedig közel öt percig nem találták a fizikális védekezés ellenszerét, Cseh a negyed derekán szerezte az első magyar kosarat egy kettő plusz egyes akció formájában. A folytatásban Csuti centerezett szépen, a hazai pályán játszó Ságodi betörésével pedig már csak egy volt közte, de negyed vége ismét a palánk alatti területet uraló vendégeké volt (9-17).

A második negyedre nagyon felszívták magukat Csendes Péterék, a soproni irányító sorozatban öt pontot szerzett, majd Csuti is értékesített egy triplát, így szempillantás alatt egyenlített a magyar válogatott. Innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a felek Meszlényi pontjaival kétszer is átvették a vezetést a mieink (22-21). A félidőhöz közeledve Hajdu lépett elő, két triplát és egy középtávolit is a helyére küldött, így húsz perc játék után 33-31-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző.