Szoros meccsen maradtunk alul az Eb-elődöntőben

2023. 03. 18. (szombat) 07.44

Női futsalválogatottunk az első félidőben vezetést szerzett ugyan az ukránok elleni Európa-bajnoki elődöntőben a debreceni Főnix Arénában, de ellenfelünk a szünet előtt egyenlített, majd a fordulás után megszerezte a győztes gólt is, ezzel bejutott az Eb-döntőbe. A mieink vasárnap a portugálok ellen lépnek pályára a bronzmérkőzésen.

A debreceni Európa-bajnoki négyes döntő első mérkőzésén a spanyol és a portugál válogatott végig kiélezett, izgalmas mérkőzést vívott egymással, amely a címvédő spanyolok 3-2-es győzelmével zárult.


A második elődöntőben a magyar válogatott Ukrajna ellen lépett pályára a lelkes hazai közönség buzdítása mellett. Akárcsak egy évvel ezelőtt, a két csapat portugáliai Eb-bronzmeccsén, ezúttal is szoros volt a mérkőzés első félideje, az ukránok többet birtokolták a labdát, és többször próbálkoztak kapura lövéssel, de az első tíz percben nem alakítottak ki igazán komoly lehetőségeket, a kapunkban Torma Lilla magabiztosan látta el a feladatát.


A 10. percben időt kértek az ukránok, de a játék folytatása után egyből a magyar válogatott lőt gólt. Horváth Viktória vette át látványosan a labdát a saját térfelén, megindult a kapu felé, és miután senki sem váltott ki rá időben, 7 méterről nagy erővel a hálóba lőtt (0-1)!


A gól megfogta az ukránokat, a következő percekben nem tudták átjátszani a védelmünket, de a 15. percben egy szögletvariációból mégis sikerült egyenlíteniük, Shulha talált közelről a kapuba (1-1). A középkezdés után Folk Zsuzsanna lövését védte az ukrán kapus, majd Frank Tamás is időt kért.


A játékrészből hátralévő időben az ukránok többször lőttek kapura (a hajrában egyszer a kapufát találták el), de a mieink előtt is adódtak lehetőségek, gól azonban nem született, 20 perc után döntetlen volt az állás.


A második félidőben bő egy perc alatt összeszedtünk három szabálytalanságot, ezért óvatosabbnak kellett lennünk védekezésben, az ukránok ezt kihasználva igyekeztek nyomás alatt tartani a kapunkat, egy alkalommal a kapufa, többször pedig Torma Lilla állta útját a labdának a vendégek próbálkozásai végén.


A félidő közepéhez közeledve Fülöp Dia került ziccerbe, Dubytska utolsó emberként csak szabálytalankodni tudott ellene, végül megúszta sárga lappal, a megítélt szabadrúgásból Folk a kapu mellé lőtt. Amikor sikerült labdát szereznünk, és megkontrázni az ukránokat, rendre veszélyesek voltunk, de továbbra is az ellenfél lőtt többször kapura, ezért szükség volt Torma Lilla remek teljesítményére. A 32. percben egy ukrán akció végén nem tudtunk felszabadítani, többször is az ellenfél játékosa elé pattant a labda, Shulha pedig közelről nem hibázott, megszerezte a vezetést csapatának (2-1).


A hátralévő időben próbálkoztunk becsülettel, a hajrában támadásban átváltottunk öt a négy elleni játékra is, és bár adódott egy-két lehetőségünk, nem sikerült egyenlítenünk, az ukránok 2-1-re megnyerték a találkozót.


A magyar válogatott vasárnap 17.00 órától Portugáliával játszik a bronzéremért, ezt követően spanyol-ukrán döntőt rendeznek a Főnix Csarnokban.


– Megilletődötten kezdtük a mérkőzést, a lányok nagyon akartak bizonyítani a hazai közönségnek, de ettől görcsössé vált a játékunk, sok volt a pontatlanság a pályán – mondta a mérkőzés után Frank Tamás. – Mégis sikerült vezetést szereznünk, de az ukránok folyamatosan nyomás alatt tartották a kapunkat, és érezhető volt, hogy ha nem változtatunk a játékunkon, nem fogjuk tudni megtartani az előnyt. A második félidőben voltak periódusok, amikor ki tudtunk jönni a kapunk elől, de továbbra is az ellenfelünk dominált, és a második góljukra nem tudtunk válaszolni. Az eredmény ellenére büszke vagyok a játékosokra, mert mindent kiadtak magukból, küzdöttek, hajtottak, de ezúttal egy góllal jobb volt az ellenfél, amely megérdemelten jutott a döntőbe. A bronzmérkőzésen a mostaninál is sokkal nehezebb meccs vár ránk, próbálunk becsülettel helytállni az ukránoknál jóval erősebb portugál csapat ellen.


Ukrajna-Magyarország 2-1 (1-1)


Ukrajna: Kyslova - Shulha, Hrytsenko, Dubytska, Forsiuk


Cserék: Mytrofanska, Terekh, Drozd, Tytova, Kyrylchuk, Volovenko, Skybina, Babenko, Diatel


Magyarország: Torma Lilla - Fülöp Diána, Tóth Nóra, Krascsenics Petra, Horváth Viktória


Cserék: Hargas Annamária, Szalkai Kitti, Fábián Rebeka, Folk Zsuzsanna, Gruber Brigitta, Üveges Katalin, Kota Gabriella, Varga Adél, Koch Fruzsina


Forrás: valogatott.mlsz.hu


 




Cikk nyomtatása