Elkészült az U18-as vb csoportbeosztása, íme a menetrend

2022. 08. 18. (csütörtök) 09.48


Augusztus 23-án kezdetét veszi a 3x3 U18-as világbajnokság Debrecenben. A szervezők elkészítették a csoportbeosztást és a menetrendet is, melynek köszönhetően már ismertek a magyar válogatottak ellenfelei.


A világbajnoki címért mindkét nemnél 20-20 csapat küzdhet majd hat napon keresztül a Nagytemplom előtt felállításra kerülő arénában. Keddtől péntekig négy öt fős csoportban mérkőznek meg majd egymással a világ legjobb tizennyolc év alatti játékosai, hétvégén pedig az egyeneskieséses szakaszra és egyben a helyosztókra kerül majd sor. 2021-ben történelmi eredménnyel zárult a debreceni U18-as világbajnokság, hiszen a Szabó Zitával felálló női csapatunk óriási meglepetésre bronzéremmel zárta a tornát. Ahhoz, hogy a tavalyi sikerek megismétlődjenek, ezúttal is bravúrra lesz szükség, főleg annak tudatában, hogy első ránézésre egyik válogatottunk sem került könnyű csoportba.


A Lekli József vezette férfi nemzeti csapatunk az A-jelű ötösbe kapott besorolást, ahol Németország, Egyiptom, Szerbia és Trinidad és Tobago lesz az ellenfelük. A német válogatott eddigi eredményeinek köszönhetően első kiemeltként érkezett a cívisvárosba, de a 3x3 nagyhatalom Szerbia vagy a tavalyi vb-n az elődöntőig menetelő egyiptomiak fiataljai sem tűnnek könnyű feladatnak. Az utolsó csoportellenfelére könnyen legyinthetnénk, hiszen Trinidad és Tobago eddig finoman fogalmazva sem írta be magát a szakág történelemkönyveibe, de a rendkívül jó fizikális adottságokkal rendelkező szigetországiak képesek lehetnek nehéz perceket okozni ellenfeleiknek. A magyar együttes a Bata Olivér, Major Bulcsú, Gadus Bogdán és Hegedűs Brúnó kerettel áll majd fel, utóbbi kettő ráadásul a DEAC Kosárlabda Akadémia növendéke, így lesz kiért szorítania a debreceni publikumnak. 


A hölgyek egy fokkal könnyebb kvintettbe kerültek, ugyanakkor várhatóan nekik sem lesz diadalmenet a csoportkör. A Nagy Réka, Dávid Mia, Varga Napsugár és Zsámár Panna alkotta magyar válogatott útja Üzbegisztánon, Franciaországon, Mexikón és Hollandián át vezethet majd a legjobb nyolc közé, várhatóan a két európai csapattal lesz nagy csata a negyeddöntőért.


Elsőként a lányok lépnek majd pályára a keddi napon 17 óra 50 perctől, s rögtön talán a legkomolyabb ellenfélnek tűnő Franciaországgal találkoznak majd, míg a nap második mérkőzésén Mexikó lesz az ellenfelük. Nagy Rékáék csütörtökön zárják majd a csoportkört, míg a DEAC Kosárlabda Akadémia tehetségeit is soraiban tudó fiúknak a szerdai és pénteki játéknapon szurkolhatunk majd. A közel ezer fős arénába a szokásoknak megfelelően a belépés ingyenes, de az érdeklődök a FIBA 3x3 YouTube csatornáján is követhetik az eseményeket.


Magyar válogatottak mérkőzései (teljes menetrend ITT):

Augusztus 23. 17:50 Franciaország – MAGYARORSZÁG (női)

Augusztus 23. 19:55 MAGYARORSZÁG – Mexikó (női)

Augusztus 24. 10:15 Szerbia – MAGYARORSZÁG (férfi)

Augusztus 24. 12:45 Németország – MAGYARORSZÁG (férfi)

Augusztus 25. 12:10 Hollandia – MAGYARORSZÁG (női)

Augusztus 25. 14:00 MAGYARORSZÁG – Üzbegisztán Női)

Augusztus 26. 13:00 MAGYARORSZÁG – Trinidad és Tobago (férfi)

Augusztus 26. 15:15 MAGYARORSZÁG – Egyiptom (férfi)

 



Cikk nyomtatása