Múltidéző: 2007
2020. 08. 10. (hétfő) 09.00Július 1-én ünnepelte 20. születésnapját a Debreceni Sportcentrum, amely többek között a létesítmények üzemeltetése és a versenyeztetés mellett 32 világversenyt, valamint több tucat felnőtt és utánpótlás korosztályos bajnokságot szervezett és bonyolított le a két évtized alatt. Visszatekintő írásaink során felidézzük az aktuális év legfontosabb eseményeit, rendezvényeit, hazai-és nemzetközi szempontból.
2007-ben újabb atlétikai világeseménynek adott otthont a Gyulai István Atlétikai Stadion, hiszen július 12. és 15. között Európa legjobb U23-as atlétái küzdöttek meg az érmekért. A kontinensviadalon negyvennégy ország közel ezer versenyzője indult, amelyen a magyar válogatott számára két érem megszerzése, valamint négy-öt döntős részvétel kiharcolása volt a célkitűzés.
A mieink végül három éremmel zártak, Németh Kristóf kalapácsvetésben a második, Bene Barnabás 1500 méteren, valamint Ott Balázs 3000 méteres akadályfutásban lett bronzérmes.
Az Eb éremtáblázatán hatalmas fölénnyel Oroszország végzett az élen (15 arany, 9 ezüst, 11 bronz), megelőzve Nagy-Britanniát (6-3-2) és Németországot (4-6-3); Magyarország (0-1-2) a 17. lett. Az Eb-n összesen huszonöt ország atlétái szereztek érmet.
A pontverseny végeredménye: 1. Oroszország 334, 2. Németország 140, 3. Nagy-Britannia 132, ... 14. Magyarország 37.
Az év utolsó hónapjára is ,,maradt” még egy csúcsesemény városunkban, de ezúttal már a vízre fókuszáltunk. A Debreceni Sportuszodában 38 versenyszámot rendeztek meg a négy nap során, ahol szerencsére bőven volt okunk örömre. A Rövidpályás Úszó Európa-bajnokságon extraklasszis teljesítménnyel rukkolt elő a három aranyat is bezsebelő Cseh László (200 m pillangó, 200 és 400 vegyes), de az előző évben átadott létesítményben Gyurta Dániel tiszteletére is felcsendült a Himnusz, aki a 200 méteres mellúszásban szerzett aranyérmet. Kis Gergő két medállal zárta a kontinensviadalt, 1500 gyorson második, 400 gyorson pedig a harmadik helyen végzett.