Büszkék lehetünk Tóth Réka világbajnoki teljesítményére
2024. 10. 01. (kedd) 15.32Szeptember 22-29. között rendezték Zürichben az UCI országúti kerékpáros Világbajnokságot.
Mint arról korábban beszámoltunk, a belgiumi Európa-bajnokságon az előkelő 12. helyen végzett a DSI Cycling Team kiválósága, Tóth Réka. A sikeres szereplésnek köszönhetően bringásunk a Zürichben, a világbajnokság mezőnyversenyén is ott lehetett a rajtvonalnál.
Szeptember 26-án 44 nemzet 120 versenyzője 10 órakor vágott neki a 73.6 kilométeres, 972 méter szintkülönbségű távnak. Uster városából rajtolt el az U19-es női mezőny és két körpályát teljesítve, Zürichben ért célba. A pálya sok kanyarral, emelkedőkkel és lejtmenetekkel volt nehezítve, ráadásul az időjárás sem fogadta kegyeibe a bringásokat, akiknek 11 fokban és szakadó esőben kellett tekerniük.
A rajt után nagyon bekezdtek a lányok, 41 km/h feletti átlagot hajtottak, ami túlszárnyalta az előzetes várakozásokat. Viszont ekkor már lehetett sejteni, az egyre jobban eleredő eső miatt is, hogy a hideg komoly tényező lesz, főleg a lejtmenetekben. Ez kihatott Réka teljesítményére is, aki az első emelkedőnél leszakadt a főmezőnytől, a másodikban próbált zárkózni, volt, hogy fél perc volt csak a különbség. Kiválóságunk végül 2:02.33 alatt teljesítette a távot és 7 perc 45 másodperccel a győztes mögött a 64. helyen ért célba. Még egy tortúra várt bringásunkra, ugyanis doppingellenőrzésen kellett átesnie, még öt órát töltött a teljesen átázott ruházatában. Minden körülményt egybevetve és a számokat is ismerve elmondható, nagyszerű teljesítményt nyújtott Réka, büszkék lehetünk rá.
Sajnos a napot tragédia árnyékolta be, ugyanis a svájciak kiválósága, a 18 éves Murier Furrer az egyik kanyarban letért a pályáról és hatalmasat bukott. Súlyos fejsérülést szenvedett, azonnal kórházba szállították, megműtötték, de olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy másnap meghalt.
-A verseny elejét nagyon élveztem, míg a lenti sík körön voltunk könnyen tudtam helyezkedni, nyugodt volt a mezőny, csak kevés bukás volt. Kissé átfagytam, elszoktam a hidegtől, ezért az emelkedőn nem nagyon haladtam, le is szakadtam a főmezőnytől. A második körben üldöztük az élbolyt, volt, hogy csak félperc volt köztünk a különbség, de már nagyon rosszul mozogtam. A lejtők nem voltak túl veszélyesek, de figyelnem kellett, mert teljesen átfagytam, alig éreztem az ujjaimat. A végére mindent kiadtam magamból, ez most a 64. helyre volt elég. Kicsit csalódott voltam, az Eb 12. hely után szerettem volna a vb-n is jó eredményt elérni, de ebben most ennyi volt. Egészében nézve a versenyt, egy jó lehetőség volt számomra, hogy felmérjem, hol is állok a világelithez képest, e mellett értékes tapasztalatokkal gazdagodtam. Köszönöm az indulási lehetőséget, bizalmat a Magyar Kerékpáros Szövetségnek és Dér Zsolt szövetségi kapitánynak, illetve klubomnak. Reményeim szerint legközelebb sikerül jobban teljesítenem. Másnap tudtam meg, hogy a svájci lány olyan súlyosan megsérül, hogy a kórházban életét vesztette, nagyon megrázott a halálhíre – összegzett Tóth Réka.
Világbajnokság WU19 mezőnyverseny végeredménye: 1. Cat Ferguson (GBR), 2. Paula Ostiz Taco (ESP), 3. Viktoria Chladonova (SVK, ...64. Tóth Réka (Magyarország)
Cikk nyomtatása