Javítottunk az előző heti mérlegen

2024. 09. 09. (hétfő) 10.55

A DSI Debrecen labdarúgócsapatai közül kettő győztesen hagyta el a pályát, egy pedig döntetlennel zárta a hétvégi fordulót.

U19

Jankovics Sándor alakulata a győztes bajnoki rajt után ismét idegenbe látogatott, ezúttal a Mátészalka otthonában léptek pályára. Jobban nem is kezdődhetett volna a mérkőzés, az 5. percben Máté Bence révén megszereztük a vezetést. Agresszívan futballoztunk, már az ellenfél térfelén próbáltunk labdát szerezni, ez érezhetően nem ízlett a hazaiaknak. Ez a harcmodor meg is hozta eredményét, a 29. minutumban Gulyás Bendegúz átlövésből kettőre növelte előnyünket. A gól után kiegyenlítődött a játék, mindkét oldalon voltak helyzetek. Már úgy nézett ki, fórunk nem változik a szünet előtt, de az utolsó pillanatokban szépítettek a piros-kékek.

Fordulás után visszaállítottuk a kétgólos különbséget, a 48. minutumban Orsó Árpád mattolta a szalkai védelmet. Nagyobb fokozatba kapcsoltak a piros-kékek, próbáltak visszajönni a meccsbe, de védelmünk jól szűrte meg a támadásokat. Okosan, taktikusan futballoztunk, és ahogy telt az idő, a házigazdák kezdtek beletörődni a vereségbe. De hogy biztos legyen a győzelmünk, arról Orsó gondoskodott, a 90. percben negyedjére is bevette a Mátészalka kapuját.

MLSZ Regionális U19 Alap Keleti csoport 2. forduló

Mátészalka – DSI Debrecen: 1-4 (1-2)

DSI Debrecen: Sinka – Kerezsi (Nagy Zs. 46’), Juhász, Kapczy, Kocsis, Orsó, Gulyás (Fejér 65’), Szilágyi, Takács (Czakó 73’), Pistritu, Máté (Bartók 73’)

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerzők: Máté 5’, Gulyás 29’, Orsó 48’, 90’

Jankovics Sándor: Az első percekben letámadtunk, ennek meg is lett az eredménye, hamar megszereztük a vezetést. A gól után kiegyenlített volt a játék, de sikerült növelni az előnyünket, de szünet előtt közvetlenül szépített ellenfelünk. Számítottunk arra, hogy a második félidőben feljebb tolja a védekezését a Mátészalka, ám sikerült megrúgnunk a harmadikat, a végén pedig bebiztosítottuk győzelmünket. Sokkal jobban játszottunk, mint egy hete, de vannak még hibák, melyeket igyekszünk orvosolni. Gratulálok a csapatnak a megérdemelt győzelemhez.

U17

Selyem Nándor csapata a Kazincbarcika otthonában szerette volna javítani a városi derbin elszenvedett vereséget. Nem úgy indult a mérkőzés, hogy ezen vágy megvalósul, ugyanis már a 6. percben a hazaiaknál volt az előny. Bár egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, a kapura nem sok veszélyt jelentettünk, ráadásul egy rögzített játékhelyzetre rosszul reagáltunk és a 16. minutumban már kettővel ment ellenfelünk. Próbáltunk visszajönni a meccsbe, de elvétve adódtak lehetőségeink, a tizenhatos előtt elfogyott a tudomány. A 34. percben eldőlni látszott a párharc, harmadik találatát is megszerezte a Kazincbarcika.

A második félidőben a fáradtság jelei mutatkoztak játékosainkon, kevés volt a mozgás, ráadásul egyre több volt a hiba, a pontatlanság. A kék-sárgák voltak fölényben, mi leginkább a védekezésre koncentráltunk. Vezettünk ugyan támadásokat, de hiányzott az átütőerő a játékunkból. A 60. percben ismét bevette a kapunkat a házigazda, ezzel biztossá vált, a 2. fordulóban is pont nélkül maradtunk.

MLSZ Regionális U17 Kelet 2. forduló

Kazincbarcika – DSI Debrecen: 4-0 (3-0)

DSI Debrecen: Hydary – Mucsányi (Csizmadia 73’), Nagy A., Dudás, Fehér, Salánki, Kicsák, Pásztor, Varga, Pásztor, Márton (Takács 33’), Nagy L.

Edző: Selyem Nándor

Selyem Nándor: Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, ám a pontrúgásokra rosszul reagáltunk és hátrányba kerültünk. Szünet után fölénk kerekedett ellenfelünk, fizikálisan jobban bírták, középpályán sokszor megfutottak minket. Lassan, körülményesen futballoztunk, kevés volt a mozgás, így nem lehet meccset nyerni.

U16

Az első fordulóban döntetlenre végzett Lukács Ákos legénysége a Loki Focisulival, a másodikban pedig két egységgel többet szerettek volna begyűjteni. Ehhez a Karcagot kellett volna két vállra fektetni. A kezdő sípszó után úgy tűnt, mintha az öltözőben maradtunk volna, eléggé enerváltan, sok hibával futballoztunk. A hazaiak voltak fölényben, ez pedig meg is hozta eredményét, a 26. percben megszerezték a vezetést. Ez sem ébresztett fel minket, továbbra is visszafogott teljesítményt nyújtottunk. A 37. minutumban ismét kapitulált védelmünk, így kétgólos hátrányból várhattuk a folytatást.

Szünetben trénerünk több poszton változtatott, fel is javult a játékunk, egyre többször eljutottunk a kék-fehérek kapujáig. Gólt viszont ellenfelünk jegyezhetett, ráadásul kettőt is és már zsebben érezhették a pontokat. Nagy volt a különbség, de ha helyzeteinkkel jobban sáfárkodunk, egalizálhattunk volna, de csak a hajrában tudtuk kétszer bevenni a kaput, így vereséggel zártuk a 2. fordulót.

MLSZ Regionális U16, Keleti csoport 2. forduló

Karcag – DSI Debrecen: 4-2 (2-0)

DSI Debrecen: Bíró – Sörlei, Bihari, Szabó Á. (Varga 65’), Dely (Molnár 46’), Tóth G., Filep (Nagy L. 46’), Kulcsár (Kemecsei 46’), Lehner (Balog 55’), Szabó G. (Katona 65’), Baranyai (Lakatos 12’)

Edző: Lukács Ákos

Gólszerzők: Sörlei 83’, Kemecsei 84’

Lukács Ákos: Kissé álmosan kezdtünk, az első félidőben nagyon visszafogott teljesítményt nyújtottunk, úgy tűnt, mintha kevesebben lettünk volna a pályán. Nagyon lassúak voltunk az átmenetekben, sok volt a hiba, a pontatlanság a játékunkban. Szünet után a cserék lendületet adtak a csapatnak, sikerült is zárkóznunk, ha higgadtabbak vagyunk a kapu előtt, akár döntetlenre hozhattuk volna a meccset. Sokat kell még fejlődnünk az átmenetekben, illetve jobban figyelnünk a leshelyzetekre, illetve már az első perctől meg kell próbálnunk dominálni.

U15

Győrösi Péter tanítványainak még szokniuk kell az erősebb bajnokságot, nem játéktudásban vannak lemaradva, hanem fizikálisan erősebbek az ellenfelek. Ez látszott Szegeden is, ugyanis a házigazdák játékosai jóval megtermettebbek voltak. Ennek ellenére a 7. percben Pénzes Zoltán révén megszereztük a vezetést. A gól után magához ragadta a kezdeményezést a kék-fekete gárda, nyomás alatt voltunk és a 13. minutumban el is olvadt előnyünk. Átlépve az első negyedórán ismét megzördült a hálónk és már a hazaiaknál volt a fór. Többször is veszélybe karült a kapunk, szünetig pedig helyzeteiből még kettőt értékesített ellenfelünk.

Szünet után stabilabb lett a védelmünk, jobban koncentráltunk hátul, ennek köszönhetően nem tudta növelni előnyét a Szeged. Mi is próbáltunk támadásokat vezetni, el is jutottunk a tizenhatosig, ám hátrányunkból nem sikerült faragnunk a mérkőzés végéig.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 2. forduló

SZEOL SC – DSI Debrecen: 4-1 (4-1)

DSI Debrecen: Kovács-Vitéz – Szilágyi, Gulyás, Kovács (Pongrácz 54’), Tóth K., Mizsik, Pénzes, Varga, Milbik (Sipos 60’), Petrás, Bendik (Palágyi 41’)

Edző: Győrösi Péter

Gólszerző: Pénzes 7’

Győrösi Péter: A hosszú utazás tán pár percünk volt bemelegíteni, ennek ellenére jól kezdtünk, hamar megszereztük a vezetést. Sajnos kiütközött a két csapat közötti fizikális különbség, ellenfelünk átvette az irányítást és szünet előtt eldöntötte a mérkőzést. A második félidőben szerkezetet váltottunk, ennek köszönhetően stabilabb lett a védelmünk. Voltak helyzeteink, de egyet sem tudtunk értékesíteni, maradt a háromgólos különbség.

U14

A bajnoki nyitányon gólzáporos mérkőzésen maradtak alul Szabó Imre ifjoncai a Mátészalka otthonában. A következő fordulóban a győzelemmel rajtoló Karcagot fogadtuk. A vendégek kezdtek aktívabban, a 8. percben hibára is késztettek minket és megszerezték a vezetést. A gól után továbbra is a Karcag irányította a játékot, de a 20. minutumban sikerült ledolgoznunk hátrányunkat, ekkor Illés Bertold volt eredményes. Sajnos hamar jött a válasz, egymás után kettő is, így kétgólos előnnyel várhatta a folytatást ellenfelünk.

Szünet után tovább nyílt az olló, a 48. percre már négyre nőtt a különbség. Két minutum elteltével Szűcs Dávid faragott a hátrányból, ám erre gyorsan reagáltak a kék-fehérek, egymás után négyszer vették be a kapunkat. Sikerült még a hátralévő időben kozmetikáznunk az eredményen, Szűcs és Illés kétszer juttatta a labdát a vonalon túlra, így 4-9 lett a vége.

MLSZ Regionális U14 Alap Keleti csoport 2. forduló

DSI Debrecen – Karcag: 4-9 (1-3)

DSI Debrecen: Madarász – Kovács, Tacsi (Kiss Cs. 52’), Tóth Ni., Tóth Ná. (Bóné 58’), Dubóczki, Aukszi, Illés, Szűcs, Nagy R., Müller (Varga 58’)

Edző: Szabó Imre

Gólszerzők: Illés 20’, 67’, Szűcs 51’, 62’

Szabó Imre: Megfiatalodott, újjáalakult csapatom a második meccsen is becsülettel helyt állt a jó erőkből álló Karcag ellen. Jelenleg velük szemben ennyire vagyunk képesek, ugyanis biológiailag jóval fejlettebbek gyerekeimnél. Az viszont biztató, hogy ezúttal is voltak olyan periódusok, mikor jobbak voltunk ellenfelünknél, adódtak helyzeteink, gólokat szereztünk. Agresszivitásban még fejlődnünk kell, hogy fizikálisabb ellenfelekkel szemben minél több párharcot nyerjünk. A vereség ellenére gratulálok a srácoknak a hozzáállásért. Ez csak jobb lesz, már rövid idő alatt látható a fejlődés.

U13

Makra Béla gyerekei idei első fellépésükre készültek, melyre vasárnap délben került sor, a FILO otthonában. Ifjoncaink szerettek volna visszavágni a tavalyi egyetlen vereségért, és a nyitányon győztesen elhagyni a pályát. A 3. percben egy kiállítással indult a mérkőzés, a szabolcsi kapus elütötte kilépő támadónkat, villant a piros és mehetett zuhanyozni. Az emberelőnyt a második negyed elején, a 23. percben sikerült gólra váltani, ekkor Molnár László zörgette meg a hálót. Továbbra is lendületesen futballoztunk, és 10 perccel később megdupláztuk előnyünket, Orbán Balázs mattolta a hazaiak védelmét.

A harmadik etapban is szemre tetszetősen fociztunk, több helyzetet kidolgoztunk, melyekből egyet az 55. minutumban Hermann Áron értékesített. A záró felvonásban figyelmetlenségünket kihasználta a FILO és szépített. Ám egy percre rá Péntek Zsigmond találatával ismét visszaállt a háromgólos differencia. Nemsokkal a vége előtt a nyíregyiek újra betaláltak, de az eredmény a lefújásig már nem változott, így egy komoly skalppal kezdte a pontvadászatot csapatunk.


MLSZ Regionális U13 Északkelet 1. forduló

FILO SE – DSI Debrecen: 2-4 (0-1, 0-1, 0-1, 2-1)

DSI Debrecen: Vékony – Lakatos, Ó. Nagy, Mclean, Kecskés, Péntek, Orbán, Benedek, Nagy D.

Cserék: Sándor, Hermann, Nyűvedi, Váradi, Molnár, Erdei

Edző: Makra Béla

Gólszerzők: Molnár 23’, Orbán 33’, Hermann 55’, Péntek 68’

Makra Béla: A mérkőzés elején nyomást helyeztek ránk a FILO, de ült a taktikánk, gyors kontrákkal megzavartuk őket. Az első percekben emberelőnybe kerültünk, de utánpótlás edzőként jobban örültem volna annak, ha egyenlő létszámnál vezetünk. A kiállítás kicsit minket zavart meg, de a második negyedben rendeztük sorainkat és kétgólos előnyre tettünk szert. A harmadik találat után, ha értékesítjük újabb helyzeteinket, le is zárhattuk volna a meccset. Figyelmetlenségünket kihasználta ellenfelünk, ám gyorsan megrúgtuk a negyediket. Kétség sem férhetett győzelmünkhöz, le a kalappal a srácok előtt, hogy ebben a nagy melegben ilyen jó teljesítménnyel rukkoltak elő.

U12

Takács András ifjoncai is a FILO vendégeként indították az idei sorozatot, nem is rosszul, ugyanis a 7. percben Balogh Barnabás megszerezte a vezetést. Sajnos még az első negyed vége előtt egyenlítettek a szabolcsiak, a második etap közepén pedig meg is fordították az eredményt.

A harmadik játékrészben mindkét oldalon adódtak lehetőségek, ám a hálók érintetlenek maradtak. Srácaink mindent megpróbáltak, hogy az utolsó negyedben legalább döntetlenre hozzák a párharcot, ez sikerült is, a 62. percben Lacza János ledolgozta a hátrányt. A maradék időben mindkét fél eldönthette volna a meccset, de a gólok számában már nem történt változás.

MLSZ Regionális U12 Északkelet 1. forduló

FILO SE – DSI Debrecen: 2-2 (1-1, 1-0, 0-0, 0-1)

DSI Debrecen: Petrozsényi – Pásku, Rózsa, Szűcs, Bagaméri, Nagy D., Zsuró, Lacza, Balogh

Cserék: Németh, Bordás, Váradi, Fodor, Kozlovszky

Edző: Takács András

Gólszerzők: Balogh 7’, Lacza 62’




Cikk nyomtatása