Magabiztos sikerével a legjobb nyolc között a magyar U18-as fiú válogatott
2024. 08. 28. (szerda) 21.25Tizenkét pontos sikert aratott a magyar válogatott Üzbegisztán ellen a debreceni 3x3 U18-as világbajnokság harmadik játéknapján. Lekli József tanítványai magabiztos győzelmüknek köszönhetően bejutottak a negyeddöntőbe, ahol pénteken 15 óra 30 perctől az Amerikai Egyesült Államok lesz az ellenfelük.
Mivel Magyarország és Üzbegisztán is 1-1-es mérleggel zárta a csoportmeccsek első napját, ezért a két együttes között dőlt el a még továbbjutást érő második hely sorsa. A mérkőzés kezdetére teljesen megteltek a Kossuth téri aréna lelátói, mely az első percekben kiderült, hogy inkább feldobta a magyar fiúkat, mintsem görcsössé tette. Varga Ferenc kosara után még három magyar pont következett az első percben, Mészáros ziccere után pedig már 5-0 volt az állás, az üzbégek szokatlanul korán ki is kérték idejüket. Bár ezt követően megszerezték első pontjukat, így sem sikerült lelassítani a mieinket, akik a mérkőzés felére már 13-1-es vezetést tudhattak magukénak. A nagy előny tudatában kissé visszavettek Gyenge Bálinték de 15-8-nál nem tudott az ellenfél közelebb kerülni. A hajrában a debreceni közönség buzdításától ismét feléledt a magyar válogatott, sőt Varga és Mészáros dupláival idő előtt le is zárták a mérkőzést, mellyel bejutottak a pénteki negyeddöntőbe (21-9).
A magyarok csoportjának másik mérkőzésén nem történt meglepetés, a németek könnyedén verték a katariakat, így hibátlan mérleggel jutottak a legjobb nyolc közé. A fiúknál az A-csoportban a nagy esélyes Egyesült Államok Marokkót és Brazíliát is könnyedén verte, ezzel veretlenül zárta a csoportkört. Mögöttük a papírformának megfelelően Spanyolország jutott tovább a legjobb nyolc közé.
A lányoknál Ukrajna maradt hibátlan Marokkó elleni sima győzelmének köszönhetően, a másik továbbjutásról döntő hely sorsáról pedig óriási csata döntött, Mexikó végül egy utolsómásodperces kosárral győzte le Thaiföld legjobbjait. A C-csoportban már korábban eldőlt, hogy a két ázsiai nagyágyú, Kína és Japán megy tovább a pénteki negyeddöntőkbe, egymás elleni mérkőzésük a csoportelsőségről döntött, melynek végül előbbi örülhetett.
3x3 U18-as világbajnokság 3. nap :
Spanyolország – Marokkó (férfi) 21-14
Brazília – USA (férfi) 14-21
Ukrajna – Marokkó (női) 22-7
Spanyolország – Egyiptom (férfi) 21-14
Marokkó – USA (férfi) 8-21
Mexikó – Thaiföld (női) 15-14
Egyiptom – Brazília (férfi) 14-22
Japán – Kína (női) 21-13
India – Kirgizisztán (női) 19-21
Üzbegisztán – Magyarország (férfi) 9-21
Katar – Németország (férfi) 6-21
Cikk nyomtatása