Helytálltak az EB-n triatlonosaink
2024. 08. 15. (csütörtök) 17.16Augusztus 9-11. között a törökországi Balikesir adott otthont a Triatlon Európa-bajnokságnak.
A háromnapos kontinensviadalon a magyar csapat tagjaként a DSI Debrecen két kiválósága, Pusztai Dóra és Dobi Gergő is megmérettette magát az erős mezőnyben. A nőknél 68-an indultak, Dóra az elődöntőből remek futásának köszönhetően kilencedikként került a fináléba, és végül a 24. helyen zárt.
„Az elődöntő előtt kicsit izgultam. Az úszás jól sikerült, a biciklin viszont hátul tudtam leszállni, emiatt egy nagyot kellett futnom, hogy bekerüljek az A-döntőbe, de végül 9. helyen értem célba, így ott lehettem – fogalmazott Pusztai Dóra.
A 86 fős férfimezőnyben Dobi Gergőnek nem okozott gondot, hogy az elődöntőből bekerüljön a fináléba. A döntőben a kerékpár után elég nagy hátrányt szedett össze, de sikerült zárkóznia, végül az elitben 24. lett, az U23-as korosztályban pedig a 12. helyet kaparintotta meg.
„A döntő előtt nem ereztem olyan jól magam, szédültem az úszáson, nagy volt a verekedés, amiből sajnos én is kaptam, igy nagyon hátul jöttem ki a vízből és pont lemaradtam a bolyról, amire kerékpáron felértem. Ez sok erőt vett ki belőlem igy a futás nem ment úgy ahogy szerettem volna” – értékelt Dobi Gergő
Cikk nyomtatása