Vigaszágon folytatják gátasaink
2024. 08. 07. (szerda) 10.44Az ötkarikás játékok szerdai versenynapján rendezték debreceni atlétákkal a bombaerős mezőnyben a női 100 gát előfutamait.
Szerdán a DSI Debrecen két klasszisa, Kozák Luca (12.69) és Kerekes Gréta (12.92) is bemutatkozott a párizsi olimpián, ugyanis ezen a napon rendezték a női 100 gát előfutamait. Az öt előfutamban 40-en küzdöttek meg a továbbjutást jelentő helyek egyikéért, illetve a vigaszágba kerülésért.
Ifj. Tomhauser István tanítványa a harmadik futamban állt rajthoz, melyben olyan kiválóságok indultak, mint a holland Nadine Visser (12.36), az amerikai Masai Russel (12.25), vagy a francia Cyréna Samba-Mayela (12.31). Gréta szokás szerint jól kapta el a rajtot, ám a mellette futó ausztrál Michelle Jenekke a 3. gátnál elesett, ez megzavarta klasszisunkat, aki így 13.50-es idővel az utolsó helyen ért célba.
Suba László tanítványa a 4. futamba kapott besorolást, nagy nevekből ebben a csoportban sem volt hiány, mint a jamaicai Danielle Williams (12.32), a svájci Ditaji Kambundji, illetve a dél-afrikai Marione Fourie (12.49). Luca 13.11-nél megállítva az órát, hatodikként száguldott át a célvonalon.
Lányaink még kivívhatják a továbbjutást, melyre csütörtökön a reményfutamok során lesz lehetőségük.
Cikk nyomtatása