Újabb sima győzelem, az 5. helyért játszhatnak a magyar lányok

2022. 07. 16. (szombat) 16.43


Ezúttal sem jelentett gondot Japán a magyar válogatott számára a debreceni U17-es világbajnokságon. Völgyi Péter tanítványai végig kézben tartották a mérkőzést, s folyamatosan növelve előnyüket végül huszonkét pontos győzelmet arattak, melynek köszönhetően vasárnap 15 órától az ötödik helyért mérkőzhetnek majd Ausztráliával.


A Kanada elleni vereséget követően az 5-8. helyért folytathatta a vb-t a magyar válogatott, az ellenfél az a Japán volt, akit a csoportmeccsek során 24 ponttal vertek Kastl Dóráék. Nagy iramban kezdődött a találkozó, Toman és Dobó pontjaival három perc alatt 7-4-es vezetésre tettek szert a mieink. Aho Tyna pillanatai következtek, a gyorsléptű irányító előbb betalált kintről, ezt követően elcsent egy labdát, amivel végigrobogott a pályán, majd egy újabb labdaszerzése után Toman volt ismét eredményes, időt is kértek a japánok (14-4). Hiába talált be Yagi kintről, megállíthatatlan volt Völgyi Péter együttese, Bajzáth vezetésével tovább növelték fórjukat, Albert Szidónia utolsó másodperces triplájával pedig 24-7-re vezettek tíz perc játék után.


Az ázsiak ugyan az első két támadásból elérték a kétszámjegyű ponttermést, a magyarok nem lassítottak, nagyszerűen járatták a labdát, így a nem kellett sokat várni, hogy meg legyen a közte húsz (30-10). Japán három egymást követő kosárral megkezdte a felzárkózást, de Strausz Edináék rendezték a sorokat, a center eredményes palánk alatti játékának köszönhetően pedig hamar visszaállt a különbség. A félidő hajrában is a magyar lányok akarata érvényesült, precíz védekezésükre alapozva pedig 24 pontos előnyt harcoltak ki a nagyszünetre.


A Toman-Strausz duó a fordulás után is elemében volt, mindkét oldalon uralták a festéket, melynek köszönhetően támadásban rendre üres helyzeteket sikerült kialakítani. Aho, Kádár, Bajzáth és Őrsi is betalált távolról, így a harmadik negyed utolsó perceiben az első mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is eldőlt a győztes kiléte (61-30). A záró felvonás innentől kezdve már csak formalitás volt, mindkét vezetőedző igyekezett pihentetni a vasárnapi helyosztóra a kulcsjátékosait. A végére valamelyest kozmetikázni tudtak az eredményen a vendégek, de így is tükörsimán nyertek a magyarok, s mivel a másik keresztjátékban nagy küzdelemben Ausztrália legyőzte Németországot, így a vasárnapi zárónapon előbbivel mérkőzhetnek majd Papp Lilláék az ötödik helyért.


Magyarország – Japán 67 – 45 (24-7, 17-10, 20-13, 6-15)

Magyarország: AHO 12/6, Dobó 3/3, Kastl 4, TOMAN 11, STRAUSZ 10 csere: Jánosi 2, Bajzáth 7/3, Gábor 4, Kádár 6/3, Alberth 5/3, Őrsi 3/3, Papp -.

vezetőedző: Vögyi Péter

Japán: YAGI 15/3, Shibata 4, Mitsugi 1, Ueno 4, Oue 2 csere: Kadowaki 2, Higashi 5/3, Shimoda 3, Nishida 7/3, Sasaki -, Sumi 2, Suzuki -.

vezetőedző: Natsumi Yabuuchi

Völgyi Péter: Fontos volt, hogy a tegnapi vereség után újra magunkra találjunk, és fel tudjunk pörögni a mérkőzésre. Azt gondolom, hogy ez sikerült, és bár voltak kisebb hullámvölgyeink, végig kézben tartottuk a mérkőzést, és megérdemelten nyertünk. Holnap szeretnénk szépen zárni a tornát, és megpróbáljuk legyőzni Ausztráliát is.

 

szombati eredmények:

13-16. helyért:

Belgium – Mexikó 88-42

Argentina- Dél-Korea 55-68

9-12. helyért:

Mali - Egyiptom 58-44

Új-Zéland – Szlovénia 49-83

5-8. helyért:

Ausztrália – Németország 75-72

Magyarország – Japán 67-54

Elődöntők:

Spanyolország – Franciország 66-59

Kanada - USA 57-87



Cikk nyomtatása