Kilencedik alkalommal kupagyőztes a Szolnoki Olajbányász

2022. 04. 03. (vasárnap) 07.33

A Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa bronzmérkőzését az Alba Fehérvár és a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapata játszotta. A fehérváriaknál Michael Fakuade ezúttal is csak “civilben” volt ott a társakkal, míg a kecskemétieknél a tegnapi meccskerethez képest Fazekas Máté bár átöltözött, nem melegített a többiekkel.


Karahodzsics elhibázott ziccerével indult a meccs, míg a túloldalon Vojvoda lépett be az üres területre, a Fehérvár szerzett vezetést, de nem kellett sokat várni az első kecskeméti kosárra sem, Karahodzsics szerezte (2-2). Mindkét oldalon becsúszott egy-két eladott labda, a találkozó korai szakaszában egyik fél sem tudott előnyt kiépíteni (4-4). Pollard csinált egy 2+1-es akciót, majd Dramicsanin küldött a helyére egy hármast, 6-0-ás futásban volt a KTE (4-10). Vojvoda triplája ment be, de Wittmann is jól célzott a sarokból, egyelőre nem tudott közelebb jönni az Alba (7-13). Vojvoda újabb két pontot szerzett, de mindenre volt válasza a kecskemétieknek, sőt, Kucsera visszatett támadólepattanója után a tízet is elérte a differencia (11-21). Hiába kért időt Matthias Zollner, a negyed végéig meg is maradt ez a különbség, sőt, Milutinovics utolsó másodperces kosarával még nőtt is. 15-27.


Egy szép játék után Pollard saroktriplája nyitotta a második felvonást, Omenaka szépített (17-30). Nem volt túlságosan pontgazdak az elkövetkezendő pár perc, továbbra sem forgott veszélyben a KTE magabiztos előnye még úgy sem, hogy Pongó és Takács kosaraival feljött tizenegyre az Alba (23-34). Wittmann hármasa és Szabó közelije volt az első két akció Forray Gábor időkérése után, majd Stark kosarával bejött tíz alá a Fehérvár, de Milutinovics azonnal a helyére küldött egy távoli duplát (28-39). Szabó szerzett zsinórban négy pontot, feljött hétre a Székesfehérvár, időt kért a Kecskemét (32-39). Pollard elképesztő formában kosárlabdázott, de Szabó is nagyon elkapta a fonalat, egy trojkát is behintett, majd Pongó ziccerezett, a félidőre visszajött négy pontra az Alba Fehérvár. 39-43.

A fordulás után Vojvoda büntetőzött jól, de Pollard ott folytatta, ahol abbahagyta, már a huszadik pontját szerezte (41-45). Takács Milán saroktripláját követően feljjött egyre az Alba, ráadásul Omenaka már a vezetésért dobhatott, végül egyenlítés lett belőle (45-45). Triplapárbaj vette kezdetét, amiből a KTE jött ki jobban, Pollard pontjai után megint kezdett meglépni a Kecskemét (48-54). Hiába Pongó kosarai, Pollard tarthatatlan volt, Milutinovics kosara után pedig már újra kétszámjegyű volt a differencia, jött is az időkérés fehérvári részről (52-62). Ideig-óráig tudott kozmetikázni az eredményen az Alba, de a negyed végét megnyomta a Kecskemét, amely tizenkettővel is ment, ám Stark az utolsó másodpercben bedobott egy félpályás triplát. 63-72.


A két játékrész között Kucsera Dánielt a társaknak kellett lesegítenie a pályáról, ugyanis a harmadik etap végén egy lepattanócsatában megsérült. Klobucar triplájával startolt a záró negyed, majd Pollard távolija is bement (63-78). Továbbra is magabiztosan vezetett a KTE, sikerült minden fehérvári felzárkózási kísérletet visszaverni (67-81). Innen már nem volt visszaút a fehérváriak számára, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szinte végig vezetve, megérdemelten húzta be a meccset, ezzel pedig elnyerte a Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa bronzérmét. 78-96.


Alba Fehérvár - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 78-96 (15-27, 24-16, 24-29, 15-24)

 Magyar Kupa, bronzmérkőzés

Debrecen, Főnix Aréna

V.: Cziffra Csaba Zsolt, Tóth Cecília, Pozsonyi László (Téczely Tamás)

Alba: Pongó 14/3, Vojvoda 11/3, Lukács 10, Szabó 12/6, Omenaka 5. Cserék: Stark 7/3, Takács 5/3, Smith -, Davis 12, Kass -, Góbi -.

KTE: Pollard 32/9, Klobucar 15/9, Milutinovics 10, Kucsera 2, Karahodzsics 13. Cserék: Wittmann 11/9, Dramicsanin 11/9, Kiss 2, Lukács -, Tóth -.

 

Már a feldobás előtt fél órával is remek hangulat volt a lelátón a debreceni Főnix Arénában, ahol a Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa fináléját a Naturtex-SZTE-Szedeák és a Szolnoki Olajbányász vívta. Simándi Árpádék a negyeddöntőben a Falcót, az elődöntőben az Albát verték, míg Gasper Potocnik tanítványai a Körmendet és a Kecskemétet gyűrték le.

Bojan Subotic szerezte a finálé első pontjait, rögtön egy triplát vágott be, majd Badzimtól is jött egy hármas (0-6). Persons is bemutatta, hogy ismeri a műfajt egy távolival, de Pongó hamar ziccerrel válaszolt (3-8). Subotic rohant végig a pályán, jobban kezdett az Olajbányász. Cook ütött vissza egy támadólepattanót, de Subotic újabb trojkát értékesített (5-13). Kovács betörését követően meglépett tízzel a Szolnok, Persons büntetőivel lopta a távolságot a Szedeák (7-15). Kőkemény védekezéssel operált mindkét együttes, remek hangulat uralkodott a lelátón is. Bognár volt harcias, ám megint tudott reagálni a piros-fekete együttes, Kovács hármasa hullott be (9-18). Cook csak az egyik büntetőjét dobta be, nem sokkal később viszont javítani tudott (12-18). Cummings jól szállt be a padról, két triplát is dobott, ezzel megint kétszámjegyű lett a differencia, ami meg is maradt a negyed végére. 16-26.


Közel egy percet kellett várni az első kosárra a második felvonásban, Cummings tört be, majd kisvártatva Badzimtól jött egy hármas, időt kért Simándi Árpád (16-31). Továbbra sem tudott gyűrűbe találni a Szedeák a második negyedben, míg Pallai is hozzá tudott tenni három pontot, majd Badzimtól is jött egy trojka, átlépte a húszat a különbség (16-37). Bognár adott egy nagy labdát Filipovicnak, majd Cook tudott csinálni egy 2+1-es akciót, nem akarta könnyen adni magát a Szeged, de még így is tizenhat volt közte (21-37). Egyszerűen mindenre volt válasza a szolnokiaknak, akik ekkor már 16-ból 10 bedobott triplánál tartottak (24-42). Cakarun középtávoliját követően megint húsz lett közte, ebből tudtak faragni egy jó hajrával a szegediek a nagyszünetre még úgy is, hogy Young a dudaszó pillanatában egy palánkos triplát értékesített. 35-52.


A fordulás után Cook egy sarokhármassal adta meg az alaphangot, majd a légiós egy duplát is a helyére küldött (40-52). Pongó triplája célt ért, egyelőre nem tudott tízen belülre férkőzni a Szeged, ráadásul Badzim trojkája is bement (40-58). Bognár Kristóf betörése sikeres volt, de Badzim ezúttal faulttal együtt is a helyére küldött egy hármast, nem volt fogás az Olajbányászon (42-62). Elképesztő százalékkal tripláztak a szolnokiak – ekkor ez a mutató 64% volt -, kezdett nagyon nyílni az olló a csapatok között (42-68). Nemcsak a triplaesővel, hanem a piros-mezesek védekezésével sem tudott mit kezdeni a Szedeák, tetemes volt a differencia a záró felvonás előtt, ráadásul a szegedi kispad még egy technikait is kapott a 30. percben. 54-80.

Az utolsó tíz perc Keller közelijével indult, de Cummings válaszolni tudott egy megszerzett támadólepattanóval. Nemsokára a különbség már a harmincat súrolta alulról – később át is lépte azt. Az egész hétvégén óriásit küzdött a Szeged, de innen már nem volt reális esélye a csapatnak, amely két nagy bravúr után nem tudta véghez vinni a harmadikat. A Szolnoki Olajbányász elképesztő formában kosárlabdázva végig kézben tartotta a találkozót és megszerezte története kilencedik kupaaranyát, teljesen megérdemelten. 72-100.


Naturtex-SZTE-Szedeák - Szolnoki Olajbányász 72-100 (16-26, 19-26, 19-28, 18-20)

Magyar Kupa, döntő

Debrecen, Főnix Aréna

V.: Benczur Tamás, Földházi Tamás Péter, Praksch Péter Árpád (Hartyáni Zsolt)

Szeged: Persons 17/9, Balogh -, Cook 18/3, Bognár 12/3, Alston 5. Cserék: Polányi 2, Davis -, Keller 9, Szatmári -, Kerpel-Fronius 2, Filipovic 5, Mayer 2.

Szolnok: Pongó 10/6, Badzim 23/18, Kovács 8/6, Subotic 16/6, Taiwo -. Cserék: Young 8/3, Pallai 9/9, Rudner 2, Cummings 17/6, Cakarun 7, Gilszki -.

A finálé utáni díjátadón kiosztottak két egyéni díjat is, miszerint:

A torna legtöbb pontot dobó játékosa: Xavier Pollard (76 pont)

A döntő MVP-je: Roko Badzim

 

Forrás és fotó: hunbasket.hu

 



Cikk nyomtatása