Ötven érmet szereztek úszóink a Hajós Kupán

2021. 10. 20. (szerda) 23.33

A Debreceni Sportuszodában 25 egyesület 387 versenyzője mérte össze tudását.

Idén harmadik alkalommal rendezte meg a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszószakosztálya a Hajós Alfréd Kupát, ahol ezúttal 16 arany-, 13 ezüst-és 21 bronzérmet akasztottak a DSC-SI úszóinak nyakába.  A népes mezőnyben harminckét sportolónk szerzett legalább egy érmet. Kiemelkedően teljesített az egyaránt három számban elsőként célba csapó Kinczel Adrienn és Zombori-Szalontai Kriszti. Előbbi 50 mellen, 100 háton és 200 gyorson, míg utóbbi 100 és 400 gyorson, valamint 100 pillangón tudott nyerni. Kovács Kitti a két arany (100 pillangó, 200 hát) mellé egy ezüstöt is begyűjtött 400 gyorson.

A dobogó legfelső fokára egy-egy alkalommal állhatott fel Koch Zita, Kocsány Alexandra Hanna, Barta Levente, Gál Kincső, Fagyal Kristóf, Mikita Zalán, Orovecz Patrik és Zombori-Szalontai Ferenc.

A Hajós Kupa fotói az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg:

http://debrecenisportcentrum.hu/galeria.php?mappa=1332



Cikk nyomtatása