Közel járt az egyéni csúcsához Koroknai Máté az olimpián

2021. 07. 30. (péntek) 09.28

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola magyar bajnok 400 gátasa a hatodik helyen végzett előfutamában a nagyon erős mezőnyben.

Az olimpiai újonc Koroknai Máté 400 gáton az első előfutamban mutathatta meg magát. A 28 éves versenyző egyéni csúcsától alig egy tizedmásodperccel elmaradva, 49.80-nal ért célba, ami futamában a hatodik, összesítésben a 26. helyet jelentette számára.

"Amennyire lehet kifutottam magam. Szerettem volna javítani az egyéni csúcsomon, de ezzel kell boldognak lenni" – nyilatkozta a DSC-SI kiválósága. Hozzátette, furcsa volt a csönd a stadionban, ahol a koronavírus-járvány miatt nem lehettek nézők. A futás technikai részéről elmondta, a lépésszámot tartotta, ebből a szempontból hiba nélkül versenyzett.

"Általában az első 200-at megpróbálom lazábbra venni, figyeltem, hogy ne vigyenek el a többiek. Az ötödik gát után kissé lemaradtam és a célegyenes még hiányzik" - fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy a kényszerű hosszú kihagyás miként hatott rá, így válaszolt: "Hát felmerül az emberben, hogy idevaló-e. De összességében a pozitív oldalát nézem, hogy vissza tudtam térni" - hangsúlyozta.

A leggyorsabb időt Abderrahman Samba futotta, aki pont Máté futamát nyerte meg 48.38-cal. A két legnagyobb sztár, Karsten Warholm és Rai Benjamin sem adott ki magából többet, mint amennyire szüksége volt a biztos továbbjutáshoz.

 

Forrás és fotó: atletika.hu



Cikk nyomtatása