Ahol a képzés és nevelés összhangban van!

2021. 07. 26. (hétfő) 20.49

A nyári, rövid szünet után újra munkába álltak a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola labdarúgói.

Az Oláh Gábor utcai Sportkomplexum területén található labdarúgó pályák ismét benépesültek, a DSC-SI focistái gőzerővel készülnek az új kihívásokra, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Az elmúlt szezon több szempontból is sikeres volt, hiszen a különböző utánpótlás tornákon elért remek eredmények mellett a nagyobbak heti rendszerességgel a regionális-és megyei bajnokságokban is pályára léptek.

Immár a megyei első osztályú pontvadászatra készül a Selyem Nándor által irányított felnőtt csapatunk, akik ,,összeállásuk” után rögtön megnyerték a másodosztályú bajnokságot a 18 találatig jutó Sallai Csaba vezérletével (fotó). Az U19-esek is egy osztállyal feljebb (Megye I.) bizonyíthatnak majd, köszönhetően a tavalyi ezüstéremnek, melyet szintén az előbb említett trénerrel sikerült elérni. Nagyszerűen teljesített Takács András U14-es gárdája is, a fiatalok a bronzéremig jutottak a csökkentett méretű pályákon.  

Futsalban is volt minek örülni, Győrösi Péter (U11) és Takács András (U13) tanítványai egyaránt az aranyérmet szerezték meg, míg az egy évvel idősebbek mezőnyében a bronzérmet vehette át Jankovics Sándor U19-es csapata.  

Ilyen előzmények után, remek infrastrukturális körülmények között várjuk azokat, akik szeretnének korosztályos csapatainkhoz csatlakozni!

Érdeklődni telefonon a 06-20-396-9952-es számon lehet, vagy személyesen az Oláh Gábor u. 5. szám alatt, a labdarúgó szakosztálynál.

Edzés időpontok:

U-19-es korosztály: kedd, szerda, csütörtök, péntek 9.00-10.30-ig.

U-17-es korosztály: hétfő, kedd, szerda, csütörtök 15.30-17.00-ig.

U-16-os korosztály: hétfő, kedd, szerda, csütörtök 17.30-19.00-ig.

U-15-ös korosztály: kedd, szerda, csütörtök, péntek 15.30-17.00-ig.

U-14-es korosztály: hétfő, kedd, szerda, csütörtök 17.15-18.30-ig.

U-13-as korosztály: hétfő, szerda 17.00-18.30-ig.

U-12-es korosztály (2010-es születésűek): hétfő, csütörtök 17.00-18,30-ig.

 U-11-es korosztály (2011-es születésűek): kedd, szerda, csütörtök   16.30-18.00-ig  

 U-10-es korosztály (2012-es születésűek): kedd, csütörtök, péntek 17.30-19.00-ig 

 U-9-es korosztály (2013-as születésűek): kedd, csütörtök 17.00-19.00-ig 

 U-8-7-6-os korosztály (2014-15-16-os születésűek): kedd, csütörtök 17.00-19.00-ig 

 



Cikk nyomtatása