Több mint 450-en indulnak a hétvégi magyar bajnokságon Debrecenben

2021. 06. 23. (szerda) 18.23

Negyven versenyszámban avatnak bajnokot szombaton és vasárnap a 126. atlétikai magyar bajnokságon.

Az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón Papp László polgármester kiemelte: óriási lehetőség a verseny megrendezése, hiszen a város legutóbb 2010-ben adott otthont atlétikai ob-nak.„Debrecen életében fontos szerepet játszik a sport, és gyakran nyújt helyszínt nemcsak hazai, hanem nemzetközi versenyeknek is” – emelte ki Papp László.

Gyulai Miklós, a magyar szövetség elnöke kifejtette, a hétvégén a sportág legkiválóbb hazai sportolói mérettetik meg magukat, s valószínű, újabb olimpiai kvótákat is szereznek.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője hangsúlyozta, Debrecen – köszönhetően a 20 évvel ezelőtt itt megrendezett ifjúsági világbajnokságnak – felkerült a világ atlétikai térképére. Amennyiben csak a világversenyeket nézzük, akkor több mint 30 ilyen sporteseményt tud felmutatni városunk.

A DSC-SI atlétája, a 100 síkon és 100 gáton címvédő, olimpiai kvótás Kozák Luca elmondta: „Örülök, hogy hazai pályán versenyezhetek, a családom és a barátaim is ki tudnak jönni szurkolni. Az olimpia előtt nagyon kényelmes lesz nekem, hogy nem kell utazni, és itthon mutathatom meg, mire vagyok képes.

A tájékoztató végén Gyulai Miklós egy-egy „atléta vagyok” feliratú stafétabotot adott át Papp Lászlónak és Becsky Andrásnak, az atlétika népszerűsítése érdekében végzett munkájáért.

A verseny szombaton 15 óra 10 perctől az ünnepélyes megnyitóval kezdődik a Gyulai István Atlétikai Stadion, ahová védettségi igazolvány felmutatásával léphetnek be az érdeklődők.

 

Fotó: Kandert Szabolcs



Cikk nyomtatása