Tizenhat csapat küzd meg hétvégén a hat továbbjutó helyért

2021. 05. 14. (péntek) 22.29

Szombaton 13.30-tól a női rúdugrás versenyszámával kezdődik meg a Gyulai István Atlétikai Stadionban a Csapatbajnokság keleti elődöntője.

Izgalmakban várhatóan nem lesz hiány sem Debrecenben, sem pedig a nyugati elődöntőnek otthont adó Győrben, hiszen lehetnek a versenynek pikáns következményei. Könnyen előfordulhat, hogy valaki éppen a Csapatbajnokságon teljesíti az olimpiai kvótát, vagy remek teljesítményével annyit lép előre a világranglistán, hogy utazhat Tokióba. Az évek óta közös csapattal induló Debreceni Sportcentrum-Sportiskola és a Nyíregyházi Sportcentrum célja nem lehet más, mint a döntőbe kerülés. Cívisvárosi szempontból több elsőségben bízhatunk, hiszen a DSC-SI élsportolói közül minden atlétánk megmutatja remélhetőleg legjobb formáját.

Nem lenne nagy meglepetés, ha a két nap során a DSC-SI-NYSC szerezné a legtöbb pontot, a szabolcsiaktól elsősorban a dobószámokban várhatjuk a jó teljesítményt. A hazai csapatot egy kicsit górcső alá véve, már a nyitó versenyszám megadhatja az alaphangot, hiszen Klekner Hanga az egyik nagy esélyese a rúdugrásnak, akárcsak gerelyhajításban a sokszoros magyar bajnok Szilágyi Réka. A Koroknai testvérek, Tibor és Máté évek óta uralják a hazai 400 gátat, a kérdés vélhetően csak az lesz, hogy melyikük állítja meg elsőként az órát. Kerekes Gréta tovább növelheti a pontok számát 100 méteren és 100 gáton, utóbbi számban egyébként rajthoz áll a csütörtökön olimpiai kvótát szerző Kozák Luca is.

A honi atlétika egyik legtehetségesebb fiatal futója, a felnőtt mezőnyben már többször bizonyító K.Szabó Gabriellára 800 méteren és 1500-on is figyelni kell. 3000 akadályon a biztos olimpiai résztvevő Kácser Zita mutathatja meg, hogy hol tart a felkészülésben, magasugrásban pedig Hodossy-Takács Sámuel tehet sokat a hajdúsági és szabolcsi közös sikerekért.

A versenyek időtartama alatt az atlétikai stadion területére nézők, kísérők csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be. Az atlétikai stadion a nézők, résztvevők számára kizárólag a kosárlabda pálya melletti szervizúton közelíthető meg. A rendezők az említett szervizúton, valamint a Sportorvosi épület túloldalán, és a Tribünépület füves dobópálya felőli oldalában ellenőrzik a belépők védettségi igazolványait.

A versenykiírás, valamint a kétnapos program időrendje alább, pdf. formátumban megtekinthető.