Múltidéző: 2020
2020. 11. 09. (hétfő) 09.00Július 1-én ünnepelte 20. születésnapját a Debreceni Sportcentrum, amely többek között a létesítmények üzemeltetése és a versenyeztetés mellett 32 világversenyt, valamint több tucat felnőtt és utánpótlás korosztályos bajnokságot szervezett és bonyolított le a két évtized alatt. Visszatekintő írásaink során felidézzük az aktuális év legfontosabb eseményeit, rendezvényeit, hazai-és nemzetközi szempontból.
Habár még nem ért véget a 2020-as esztendő, de szerencsére van mire visszaemlékezni, függetlenül attól, hogy a járványhelyzet szinte átírta a sportnaptárat (is). Január végén három napon keresztül Rövidpályás Gyorskorcsolya Európa-bajnokságot rendeztek Debrecenben, melyen 24 ország közel 150 versenyzője indult.
Az első éremosztó napra csaknem teljesen megtelt a Főnix Csarnok, így mintegy 4000 néző láthatta a helyszínen a férfiak leghosszabb távján, 1500 méteren az A döntő résztvevőinek bemutatását. A Liu fivérek – a címvédő Shaolin Sándor, illetve Shaoang – mellett a többi között ott volt a mezőnyben a tavaly bronzérmes orosz Szemjon Jelisztratov is.
A fináléban a két magyar versenyző sokáig a középmezőnyben haladt, Liu Shaoang aztán három körrel a vége előtt egyetlen manőverrel két vetélytársát is megelőzve feljött másodiknak. A következő körben a tavaly ezen a távon ezüstérmes magyar versenyző ismét előzött – a holland Itzhak de Laatot is maga mögé utasította – és vezető helyét a befutóig megőrizte. Liu Shaolin Sándor végig a mezőnyben haladt, ráadásul az utolsó körben el is esett, így hetedik lett.
500 méteren viszont a 24 éves Liu Shaolin Sándor pályafutása ötödik Európa-bajnoki címét gyűjtötte be, megelőzve öccsét. 1000 méteren ugyanez volt a sorrend.
A testvérpár a pontverseny első két helyéről várta a szuperdöntőt, és az újabb duplázáshoz az is elég volt számunkra, hogy Shaolin az utolsó előtti, testvére pedig az utolsó helyen érjen célba. A futamon a Liu testvérek ennek ellenére egyből az élre álltak, az első részhajrát Shaolin vitte el. A táv második harmadában Shaoang leszakadt a mezőnytől, és láthatóan a váltóra tartalékolt, míg bátyja a többiekkel együtt haladt.
Az utolsó harmadra Shaolin is lelassított – öccse már körhátrányban haladt -, a szuperdöntőt pedig így a jó taktikával versenyző orosz Szemjon Jelisztratov nyerte meg, ezzel az összetett pontverseny harmadik helyére jött fel. Liu Shaoang pályafutása negyedik Európa-bajnoki címét gyűjtötte be – Debrecenben a másodikat -, összetettben először diadalmaskodott.
A magyar testvérpár hetedszer aratott kettős diadalt az Eb-ken: 2017-ben 1000 méteren, tavaly Dordrechtben 500 és 1500 méteren, valamint összetettben, most Debrecenben pedig az 500 és 1000 méter mellett ugyancsak összetettben.
A nőknél a mindhárom egyéni távon aranyérmes holland Suzanne Schultingnak mindössze rajthoz kellett állnia a szuperdöntőben, ugyanis akkora pontelőnnyel vezetett összetettben, amit a többieknek nem volt esélyük ledolgozni.
A zárónapon, a váltóversenyek során mindkét kvartettünket kizárták, holott lányaink a harmadik, míg a fiúk az első helyen végeztek. A magyar csapat négy arany- és három ezüstéremmel zárta a debreceni kontinensviadalt.
Augusztus 26-tól szeptember 5-ig újra a kosárlabda 3x3-as szakágának fővárosa volt Debrecen. Az U18-as világbajnokság helyett Youth Festivalt, és három World Tour fordulót is rendeztek a Kossuth téren. Előbbi versenyen női nemzeti csapatunk az észt válogatottal találkozott a fináléban. Madár Eszterék remekül rajtoltak, három perc alatt szerzett négy pontjukra ellenfelük csak eggyel tudott válaszolni. A mérkőzés hátralévő részében több felzárkózási kísérletet is elindítottak az északiak, azonban Szerencsés Tamaráék mindet hárítani tudták, így teljesen megérdemelten, százszázalékos mérleggel nyerték meg az ifjúsági tornát. (12-10)
A férfiaknál a szerbek domináltak. A Szerbia U23 – Szerbia U20 döntőt az idősebbik balkáni gárda elsöprő fölénnyel abszolválta, a revansot véve a csoportkörben szenvedett vereségért. (21-9)
Késő estére is maradt magyar siker: az eredményhirdetésen Szerencsés Tamara vehette át a lányok MVP-jének járó trófeát, és Madár Eszterrel egyetemben az All-Star hármasba is bekerült.
A World Tour küzdelmei során a Liman kétszer, míg a Riga egyszer diadalmaskodott.
Cikk nyomtatása