Múltidéző: 2017
2020. 10. 19. (hétfő) 08.00Július 1-én ünnepelte 20. születésnapját a Debreceni Sportcentrum, amely többek között a létesítmények üzemeltetése és a versenyeztetés mellett 32 világversenyt, valamint több tucat felnőtt és utánpótlás korosztályos bajnokságot szervezett és bonyolított le a két évtized alatt. Visszatekintő írásaink során felidézzük az aktuális év legfontosabb eseményeit, rendezvényeit, hazai-és nemzetközi szempontból.
A 2017-es év kiemelkedően sikerült a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola számára, hiszen az eredményeknek köszönhetően hazánk legjobb Sportiskolája címet nyerte el a DSC-SI, megelőzve a miskolci és a szolnoki intézményeket. Külön öröm, hogy az egyéni elismerések odaítélésekor is érdekeltek voltunk, hiszen atlétikában Kozák Luca kapta meg a legeredményesebb sportiskolásnak járó díjat.
A Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) Budapesten, a Magyar Sportok Házában tartotta meg a IX. SIOSZ Gála díjkiosztó ünnepségét. Az elismerést a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója, Becsky András és Makray Balázs stratégiai és sportszakmai igazgató vették át Orendi Mihálytól, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökétől.
Április közepén újra a Főnix Csarnokban dőlt el a férfi kézilabda Magyar Kupa sorsa. Akárcsak egy évvel korábban, ekkor is fantasztikus csatát hozott a finálé. A döntőben most találkozott 18. alkalommal a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged. A címvédő bakonyiak a 26. kupaelsőségüket ünnepelhették, mivel 23-22-re nyertek a mindent eldöntő ütközet során.
Néhány nappal később már a Debreceni Sportuszodára fókuszáltunk, ahol a nyári, budapesti világbajnokság előtt a legjobb magyar úszók mérték össze tudásukat az országos bajnokságon.
A teltházas publikum megtapsolhatta többek között a hat aranyat szerző Hosszú Katinkát, Késely Ajnát, Kapás Boglárkát, Cseh Lászlót, Gyurta Dánielt és Bernek Pétert is. A verseny legemlékezetesebb pillanata egy 17 éves srác nevéhez fűződik: Németh Nándor bődületes országos csúccsal nyerte a 100 méteres gyorsúszást, amivel a világranglista első tíz helyezettje közé került. Magyar sprinterrel ilyen emberemlékezet óta nem történt meg.
Már-már szinte természetes módon a 2017-es év sem múlhatott el 3x3-as világesemény nélkül. Az U18-as kontinensviadal előtt a világ legjobb felnőtt csapatait magába tömörítő World Tour Masters fordulót is rendeztek a Nagytemplom előtt. A látványos csoportmeccsek, a színvonalas kísérőprogramok és a lélegzetelállító zsákolóverseny mellett a végelszámolásnál is meglepetés született, hiszen az egész évben veretlen világelső Novi Sad Alwahda elvérzett az elődöntőben a későbbi győztes Liman ellen. A Budapest néven induló magyar válogatott nem tudta megismételni 2016-os bravúrját, ezúttal nem jutottak tovább a csoportból Mohácsi Mátéék.
Az ezt követő U18-as Európa-bajnokság minden várakozást felülmúlt. A magyar hölgyek magabiztosan továbbjutva a csoportból a nyolc között legyőzték a világbajnok franciákat, az elődöntőben a meglepetéscsapat hollandokat, a döntőben pedig a nagy esélyes, vb bronzérmes oroszokat is. A szervezők is jelesre vizsgáztak, hiszen az időjárás az utolsó napon közbe szólt, és a verseny gördülékeny és biztonságos lebonyolítása érdekében átköltöztették az egész rendezvényt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba, mindezt kevesebb, mint két óra alatt.