Múltidéző: 2014

2020. 09. 28. (hétfő) 08.00


Július 1-én ünnepelte 20. születésnapját a Debreceni Sportcentrum, amely többek között a létesítmények üzemeltetése és a versenyeztetés mellett 32 világversenyt, valamint több tucat felnőtt és utánpótlás korosztályos bajnokságot szervezett és bonyolított le a két évtized alatt. Visszatekintő írásaink során felidézzük az aktuális év legfontosabb eseményeit, rendezvényeit, hazai-és nemzetközi szempontból.


A Debreceni Sportcentrum életében emlékezetes esztendő maradt a 2014-es év is. Októberben ugyanis átadták a Debreceni Jégcsarnok 2-es számú épületét. A teljes beruházás hatvan százalékát, 360 millió forintot az úgynevezett TAO-pályázat révén finanszírozta a Sportcentrum, míg az Önkormányzat 230 millió forint önrésszel járult hozzá az új edzőcsarnok megépüléséhez. A város ezen kívül további 50 millió forintot költött az épületen kívüli munkákra, így például az út, a parkoló, a csapadékvíz-elvezető, a tűzivíz hálózat kiépítésére és a parkosításra. 




Az ünnepélyes átadó után két hónappal már Európa legjobb női kézilabdázóira figyelhettünk, többek között városunkban. 2014. decemberében ugyanis Magyarország Horvátországgal közösen rendezte meg a hölgyek kontinensviadalát, 16 válogatott részvételével. Összesen 3-3 magyar és horvát helyszín adott otthont meg a mérkőzéseknek. Debrecenben a ,,B” jelzésű kvartett küzdött meg a továbbjutó helyekért, így a norvég, a dán, a román és az ukrán nemzeti csapat. 




A középdöntőbe három vereséggel végül Ukrajna nem jutott be, viszont a győri csoportból a magyarok a második helyen léptek tovább a spanyolok és a lengyelekkel karöltve, hogy aztán utazhassanak Debrecenbe. Elképesztő fogadtatásban részesültek Görbicz Anitáék, akik már az első meccsen, Románia ellen óriásit játszottak. Nem véletlenül maradt emlékezetes ez az összecsapás, hiszen öt perccel a vége előtt még 19-17-re keleti szomszédaink vezettek, innen sikerült fordítani, óriási akarással!