Múltidéző: 2010

2020. 08. 31. (hétfő) 09.00


Július 1-én ünnepelte 20. születésnapját a Debreceni Sportcentrum, amely többek között a létesítmények üzemeltetése és a versenyeztetés mellett 32 világversenyt, valamint több tucat felnőtt és utánpótlás korosztályos bajnokságot szervezett és bonyolított le a két évtized alatt. Visszatekintő írásaink során felidézzük az aktuális év legfontosabb eseményeit, rendezvényeit, hazai-és nemzetközi szempontból.


2010-ben Debrecen három rangos nemzetközi sporteseménynek is házigazdája volt. Március elején ritmikus gimnasztika Világkupa helyszíne volt a Főnix Csarnok, ahol az orosz Jevgenyija Kanajeva minden szerrel első helyen végzett. Az orosz erődemonstráció a junioroknál is érvényesült. A magyarok közül Vass Dóra karikával a 8. helyen végzett, a magyar csapat öt karikával a 7., három szalag, két kötéllel az 5. helyen zárt. A junioroknál Szolnoki Nikolett két 6. helynek örülhetett.




Egy hónappal később már a Kendó Európa-bajnokság legjobbjait várta a Főnix. A háromnapos verseny során hat kategóriában (női, férfi, junior egyéni- és csapatverseny) osztottak érmeket. A kontinensviadalon 35 ország 325 egyéni-és 285 csapatversenyzője vett részt. A mieink - sokszor fergeteges biztatás közepette- eredményesen szerepeltek, hiszen junior fiú csapatunk második helyen végzett, míg a felnőtteknél a női csapat, valamint egyéniben Dubi Attila és Király Norbert egyaránt bronzéremmel zárt.




Július 15. és 19. között egy újabb Európa-bajnokságot, ezúttal az öttusázók kontinensviadalát rendezték meg városunkban. A hölgyeknél egyéniben Gyenesei Leila az ötödik, Tóth Adrienn a hetedik, míg Kovács Sarolta a 18. helyez zárt, de a csapat tekintetében a magyarok a dobogó második fokára állhattak fel. Az első helyen a németek, a harmadikon pedig a britek végeztek. Egyéniben győzött - címét megvédve - a francia Amélie Cazé, másodikként az olimpiai bajnok német Lena Schöneborn, míg harmadikként a litván Donata Rimsaite ért célba.