Múltidéző: 2006
2020. 08. 03. (hétfő) 08.00Július 1-én ünnepelte 20. születésnapját a Debreceni Sportcentrum, amely többek között a létesítmények üzemeltetése és a versenyeztetés mellett 32 világversenyt, valamint több tucat felnőtt és utánpótlás korosztályos bajnokságot szervezett és bonyolított le a két évtized alatt. Visszatekintő írásaink során felidézzük az aktuális év legfontosabb eseményeit, rendezvényeit, hazai-és nemzetközi szempontból.
A 2001-es ifjúsági vb után Debrecen immár másodszor adott otthont atlétikai világbajnokságnak. Október 8-án városunkban rendezték meg az első utcai futó világbajnokságot, melynek előző napi sajtótájékoztatóján jelen volt Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke, aki többek között azért is látogatott el Debrecenbe, hogy ott lehessen a Gyulai István Atlétikai Stadion névadó-avató ünnepségén. A 2006. március 11-én elhunyt korábbi IAAF főtitkárról megemlékező beszédében elmondta: "Ez mindenképpen méltó megemlékezés a közülünk fájdalmas korán távozó Istvánról, aki rengeteget tett az atlétikáért"- fogalmazott a szenegáli sportvezető. Az IAAF első embere megemlítette azt is, hogy Budapest 2004-ben kiválóan rendezte meg a fedett pályás világbajnokságot, s bizonyosra vette, hogy Debrecen is hasonlóan vizsgázik.
Az egynapos világbajnokság sikeréért mintegy 210 önkéntes és 118 pályabíró dolgozott, az útvonalat a közlekedési rendőrök mellett polgárőrök is biztosították.
Aztán eljött a várva várt pillanat. A Debreceni Egyetem előtti téren 11 órakor indították a vb női versenyét, amelyben 22 ország ötvenhét indulójára várt a Nagyerdőben kijelölt 5km-es kör, melyet négyszer kellett lefutni. A 20 km vége felé, a hajrában a holland Lornah Kiplagat lerázta magáról a román Tomescut, és 1:03:21 órás idejével meg is döntötte a brit Paula Radcliffe 2001-ben felállított 1:03:26-os korábbi rekordját! Tomescu két másodperccel kapott ki Kiplagattól, vagyis még ő is a régi világcsúcson belül ért célba.