Múltidéző: 2003
2020. 07. 13. (hétfő) 08.00Július 1-én ünnepelte 20.
születésnapját a Debreceni Sportcentrum, amely többek között a létesítmények
üzemeltetése és a versenyeztetés mellett 32 világversenyt, valamint több tucat
felnőtt és utánpótlás korosztályos bajnokságot szervezett és bonyolított le a
két évtized alatt. Visszatekintő írásaink során felidézzük az aktuális év
legfontosabb eseményeit, rendezvényeit, hazai-és nemzetközi szempontból.
2003-ban sem maradt világesemény nélkül Debrecen, hiszen október 24-26. között Európa legjobb aerobic versenyzőit látta vendégül a Főnix Csarnok. A háromnapos kontinensviadal megnyitóján Varga Miklós előadásában felcsendült az Európa című dal, majd Attila Oerseyl, az Európai Tornaszövetség (UEG) alelnöke nyitotta meg az Európa-bajnokságot, melyen 23 nemzet 204 versenyzője indult.
Sajnos a pénteki nyitónap után a
várakozás alatt szerepeltek a magyarok. A trióknál a csapatunk legnagyobb
reménységének számító, korábbi kétszeres Eb-ezüstérmes Dóka Gabriella, Sipos
Mónika, Lehoczky Adrienne összeállítású hármas csupán 11,348 pontot kapott a
gyakorlatára, és az előttük szerepelt hat trió egyikét sem előzték meg. A végén
az is eldőlt, hogy a 19 trió összevetésében a mieink végül a 18. helyen zártak.
A pénteki és szombati
selejtezőben elért eredmények alapján egyetlen hazai versenyző sem lehetett
volna ott a nyolcas döntőkben, de a kiírás értelmében ebben az esetben kilences
finálékat rendeztek, s a házigazda legjobbjai "szabad kártyával"
indulhattak. Így a férfiaknál Tyeklár Ramón, a nőknél Rácz Borbála, a vegyes
párosok között a Tóth Barnabás, Szabó Viktória, a trióknál a Dóka Gabriella,
Lehoczky Adrienne, Sipos Mónika egység, illetve a csoport kategóriában a Sifter
Tímea, Szabó Viktória, Nagy Brigitta, Járai Dóra, Pelcsinszky Vera, Németh
Gyöngyi összetételű csapat is felléphetett. A mindössze 18 éves Tyeklár Ramón
az egyik francia ellenfelét megelőzte, így nyolcadik lett, ezen kívül
hivatalosan négy kilencedik helyet szereztünk.