Élvezik a hazai pálya előnyét

2020. 07. 06. (hétfő) 12.04

Két debreceni kosaras a cívisvárosban edzőtáborozik a 3×3-as válogatottal.

A honi 3×3-as kosárlabda legjobbjai hétfő óta a hajdú-bihari megyeszékhelyen készülnek, nap mint nap az Oláh Gábor utcán pattogtatnak a női és a férfi válogatott, valamint az U23-as és az U18-as keret tagjai.

Az egyik “hazai pályás” játékos a DEAC 19 esztendős kosarasa, Gáspár Mátyás, aki először kapott meghívást a 23 éven aluliak keretébe.

– Július 16-ig tart az edzőtábor, úgy, hogy a hétvégéink szabadok – mondta a 199 centis sportoló. – A rendkívüli helyzetre való tekintettel ennyi időt engedélyezett az MKOSZ, illetve az is közrejátszhat ebben, hogy nem kizárt, a férfi világversenyek elmaradnak a vírushelyzet miatt. Lehet, hogy csak felkészülési tornák várnak ránk a közel jövőben – mondta Gáspár, aki már ezt megelőzően – a biztonsági előírásokat maradéktalanul betartva – már edzett a kosárlabda-akadémián, azaz nem most kezdte el a tréningeket. – Így viszonylag jó fizikai állapotban vágtam neki a mostani összetartásnak – fogalmazott a kosárlabdázó.

Gáspár Mátyás örül, hogy meg tudja mutatni a csapattársaknak a környéket, hiszen jól ismeri a helyet.  – Mint ismert, a DEAC Kosárlabda Akadémia kiemelt akadémia lett, büszke lehetek az itt dolgozók munkájára, s arra, hogy itt edzőtáboroznak a 3×3-as válogatottak – tudtuk meg a kosarastól, ahogyan azt is, hogy két edzésük van naponta, a kettő között pedig fakultatíve a konditermet látogathatják a keret tagjai.

A másik “földink”, a szintén hajdúsági Medgyessy Dóra a felnőtt válogatott tagjaként tért haza az összetartásra.

– Nagy öröm, hogy itt készülünk, a tavalyi évet leszámítva ilyen még nem történt korábban velem – fogalmazott a DVTK játékosa. – A szüleimmel a szezon közben elég kevés alkalmam van találkozni, most lehetőség nyílt arra, hogy velük és a barátaimmal tölthessem a szabadidőmet. Ez mérhetetlenül pozitív érzéssel tölt el – mondta Dóri, akinek a csapattársai is ismerik, és szeretik Debrecent.

– A tavalyi Európa-bajnokság előtt is sok időt töltöttünk a városban, s volt időnk bejárni a környéket. Mindenki örült a tábor helyszínének, már csak azért is, mert itt minden adott ahhoz, hogy elvégezzük a tervezett munkát, és jól sikerüljön a felkészülésünk – jelentette ki a borsodiak irányítója.

– A koronavírus-járvány alaposan átírta a versenynaptárt, a 3×3-ast is, hiszen itt jobbára nyáron rendeznek tornákat. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy szeptemberben megrendezik-e az Eb-t, így az nem lebeg még a szemünk előtt. A mostani, négyhetes összetartás alatt szeretnénk összecsiszolódni, és újra feleleveníteni a 3×3-as kosárlabdában szükséges “fogásokat”.

Medgyessy Dóra elmondta, nagyjából két hónapot voltak kénytelenek kihagyni a vészhelyzet miatt, ám ezt követően a Diósgyőrrel öt hetet végig edzett. – Mindenki tréningben volt, ezért hasonló fizikális állapotban érkeztünk meg hétfőn az edzőtáborba, nem kellett az alapoktól kezdenünk a játékot. Kedden és csütörtökön napi két tréningünk volt, illetve pénteken és szombaton egy minitornát rendezünk az itt táborozó csapatok részvételével, hogy valamennyire éles helyzetben is kipróbálhassuk magunkat – osztotta meg velünk a 33 éves kosárlabdázó.



Cikk nyomtatása